A tökéletes nap

Húúú… Ez lehet, hogy egy kicsit hosszúra sikerült, és tele vannak helyesírási hibákkal (pandabocsesz), de könnyeztek a szemeim miközben olvastam. Jelzem, nem az én agyszüleményem. Olvastam már sok ilyet, de eddig ez az egyik legjobb. Ha ti is tudtok valami hasonlót, akkor várom.A tökéletes nap Hogy hogyan telik el egy tökéletes nap?Ahhoz, hogy tökéletesen teljen el egy napunk, a legoptimálisabbat, a legprecízebbet, és a legpraktikusabbat kell választanunk a mindennapok kiegészítőiből. Ha betartjuk azokat a tanácsokat, melyeket a reklámok, és szlogenek súgnak nekünk, biztosak lehetünk abban, hogy nem okoz gondot a mindennapi küzdelem.

59 komment A kommenteket és trackbackeket lezártuk.

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Kora reggel van. Miután kidörzsöltük szemünkből az alvás hatását, azonnal eszünkbe jut, hogy milyen nyugodt és kiegyensúlyozott éjszakát töltöttünk el ezen a vadonatúj ágybetéten, mely nem esik be középen, és a széléhez hasonlóan megtartja kemény tartását. Bizony kiváló vétel volt ez, hiszen nem rugók vannak benne, melyek az idő múlásával elvesztik tartásuk, és rugalmasságuk. Emellett ne feledkezzünk meg csodálatos, nyakunk formáját követő párnánkról sem mert elengedhetetlen ahhoz, hogy nyakunk megtartsa mozgékonyságát, és gerincünket tökéletesen vízszintben tartsa. Beleszagolunk a levegőbe, és az ajtó alatti résen beáramló kávé illata teljesen rabul ejt minket. Eme csodálatos illat csábítására azonnal felkelünk, és a legújabb típusú, formatervezett gyógypapucsunkba dugjuk lábunkat, amely nemcsak kényelmes, és tökéletesen illik lábunkra, de járás közben masszírozza is talpunk, mely segít elfeledtetni a járás kemény küzdelmét

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Mire a konyhába érünk családunk már vár minket. Már fogyasztják kedvenc mogyoróvajas kenyerüket mely finomsága mellett tápláló, és kukoricapelyhüket, amely persze ásványokban gazdag, emellett ne feledkezzünk meg azokról a kis mókás meglepetésekről, melyeket a kukorica közé dugva mindig izgalmat okoz gyermekeinknek. Leülünk, és csodálkozva tapasztaljuk mennyit fejlődött csemeténk a legújabb élőflórás bifidus essensis tartalmú joghurttól, amely könnyű és finom, hiszen ez hozzá tartozik a gyerekkorhoz, mert fejlődni gyerekjáték. Ez még mind semmi, hiszen a narancslé melyet az imént fogyasztott, igazi dobozba zárt vitaminbomba, mely örömére hatalmas szaltót vet a konyha közepén.Párunkra nézünk, és tökéletesen aláírjuk: ma is a legújabb Feria csillogás vakítja el szemünk, persze emellett majd ki csattan az egészségtől, hiszen vitaminokban gazdagon táplálja a legjobb sampon, ami a hajhagymáktól a haj végéig megőrzi tartósságát, és dússágát, de hát végül is, megérdemli. Talán ez teszi boldoggá, még azokon a nehéz napokon is mikor eszébe jut, hogy a betét használatát még nem vett igénybe, de mikor megtenné, akkor nyilvánvalóvá vált, hogy már használatban van egy, de annyira vékony, szellős, és olyan pontosan illeszkedik a fehérneműhez, hogy észre sem venni.Csodálatos tudni, hogyan kell egy kenyérre elhelyezni a különböző vitaminokban gazdag, magas tápértékű finomságokat. Elkészítésének sorrendje sem utolsó, nehogy valamit is kihagyjunk, mert tönkretenné eme csodálatos reggeli harmóniáját, emellett nagyon egyszerű, hiszen csak kinyitom, kiveszem, ráteszem, és megeszem. Reggeli után még elfogyasztunk egy tablettát, ami tartalmazza a napi szükséges vitaminokat, és ásványi anyagokat "A-tól", "Z-ig".

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Fürdőszobánkba lépve igazi biztonságban érezhetjük magunkat mindenféle baktériumok, és kórokozókkal szemben, mert a fertőtlenítő, és tisztítószerünk igazi társ, melyet egy füttyszóval azonnal üzembe helyezhetünk, mert a kopasz, de határozott figura a flakonon, megnyerő külsejével bizalmat kelt bennünk, és biztosak lehetünk, hogy semmilyen veszély nem fenyeget. Megmossuk arcunkat a legújabb folyékony szappannal, mely ph értéke se több, se kevesebb az 5.5-ös értéknél. Abban biztosak lehetünk, hogy mosolyunk, még idősebb korunkban is ragyogóan sugárzik, mert fogkrémünk melyet 10 fogorvos közül 9 ajánl, kétséget kizáróan megőrzi fehérségét fogunknak, akár a nap 24 óráján keresztül. A zuhany alatt biztosak lehetünk abban, hogy tusfürdőnk megadja a bőrünknek azokat a szükséges elemeket, melyek megadják bőrünk bársonyosságát. Borotválkozás közben a férfias tökéletességet sugalló két krémező csík és négy penge rács mögött biztosan eltávolítja az összes szőrszálat arcunkról, a flexibilis fej pedig tökéletesen követi arcvonalunk. Arcvizünk hűsítő, és kellemes, eltünteti a borotválkozás utáni égető érzést, és hosszan tartó csábító illatot ad nekünk, és mi ennek örülünk, mert majd később még érezni szeretnénk a hullám frissességét.

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    A ruhánkat magunkra öltve, észrevesszük, hogy a csúnya makacs folt, mely már rég elrontotta színének összhangját most, hipp-hopp, eltűnt, de megmaradt az eredeti szín, és mégsem roncsolta a szövet szerkezetét. Fantasztikus mire nem képes ez az új mosószer, mely az általános mosószerekkel szemben, előáztatás nélkül, nemcsak a fehér, hanem a színes ruhákhoz is kiváló, ára fantasztikusan alacsony, illata pedig lehengerlő. A szín eredeti megtartásával bizonyára felhívjuk magunkra majd az utca emberének figyelmét, és elnyerjük rokonszenvüket. 

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Mikor kilépünk az udvarra, hatalmasat szippantunk a friss, és üde levegőből. A garázsajtó nyitásakor autónk már alig várja, hogy útnak induljunk. Mikor kimegy a szabadba, vad futkározásba kezd, majd miután megkergette a macskát, dolga végezetten várja, hogy kiszolgálja kényelmünk melyet az év autója címmel kiérdemelve a legjobbat adhatja. Utazásunk a legnagyobb biztonságban folyhat, melyet az N-CAP töréstesztjein elért öt csillag biztosít. Útközben csatlakozik hozzánk, egy ismerősünk, aki mindig magabiztosan beszél munkájában elért előrehaladásáról, de most az ő szava is elakad attól, hogy ebben az autóban egyáltalán nem hallani a motortérben keletkezett kellemetlen zaj. Az út szélén megpillantunk egy dekoratív hölgyet, aki éppen egy ugyanilyen típusú gépjárművet próbál megszerelni, de mi nem állunk meg, mert tudjuk, ez csak csapda lehet, hiszen egy ilyen autó sosem romlik el.

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Munkahelyünkre érve mindenki dicsér, hogy ma is milyen frissek, és fittek vagyunk.A napot rögtön egy tárgyalással kezdjük, amin beosztottjainkat a kiadások csökkentésére próbálunk ösztökélni. Az ülésünkön nem jelent meg egyik fontos női beosztottunk, akit az egyik úr mobiltelefonja segítségével próbálja elérni. Mi erre rögtön felhívjuk az illető figyelmét a telefonszámlák egetverő összegeire, mire az megnyugtatóan közli velünk a legújabb másodperc alapú számlázás hasznos, és praktikus előnyeit. Mi boldogan bólintunk, és eszedbe jut, hogy a frissen szerzett polifonikus csengőhangok, és háttérképek is micsoda személyiséget kölcsönözhet frissen szerzett mobilunknak, amellett a beépített diktafon, és a nagyfelbontású 5 megapixeles forgatható kamera is milyen hasznos kis extra. Semmi kétség, ez az élvonal.

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Az üdítőital automatához lépünk ahol a bőség zavarában nem tudjuk eldönteni vajon a 100%-ban tiszta gyümölcslevet vegyünk, ami biztosan rengeteg vitamint tartalmaz, vagy inkább csak szénsavmentes, esetleg dúsított ásványvizet, ami 10.000 méter mélyről tör fel, és rengeteg ásványi anyagával megkönnyítheti emésztésünk, de mi csak egy dobozos kólát veszünk, hiszen ez az igazi. Mikor belekóstolunk, csak egy mondat jár a fejünkben: Ask for more! Mikor elfordulunk az automatától a gép vad rángatózásba kezd, hogy felhívja figyelmét ránk, és mikor visszalépünk, egy cukormentes rágógumit ad ki fogunk egészsége érdekében, ami hosszantartó friss leheletet is biztosít.Az irodánkban dolgozva hirtelen ránk tör az éhség, és szívesen fogyasztanánk valami meleg ételt. Szerencsére mindig van a fiókunkban zacskós instant leves, ami egy pohárba öntve csak forró víz hozzáadásával máris élvezhetővé válik, és még legalább három fajta, különböző ízben kapható. Kimegyünk a kijelölt dohányzó helyre, de mikor cigarettával kínálnak, mi mosolyogva visszautasítjuk, mert már egy hete nem gyújtottunk rá, az új leszokást segítő nikotintapasz segítségével.

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Délfelé elhagyjuk munkahelyünket. Az út szélén gyerekek ülnek és krémjoghurtot esznek, amitől kétszínűvé válva boldogan nevetnek. A gyorsétterem tűnhet a legjobb választásnak az ebéd elfogyasztásához, mert a sárgaruhás piros hajú bohóc mindig tud valami új meglepetésmenüt számunkra, igaz mindegyikbe a hamburgerhez sült krumplit fogyaszthatunk, és kólát ihatunk hihetetlen alacsony áron, és a kis meglepetésjáték a zacskó alján elmaradhatatlan felszabadultságot okozhat, hiszen ahol jó lenni, ott jó enni. Csemegézgetés közben boldogan nevetünk együtt szeretteinkkel, és egy kis mondat jár fülünkben: I’m lovin’ it!Ebéd után a bankba tartunk ahol lakáshitel-igénylésünket igazán nagy nagyító alatt vizsgálják, és minden érdekli őket az eltitkolt betegségünktől, a referenciákon keresztül, a becsületbeli hozzáállásunkig, amit mi kellemetlennek érezve félbeszakítjuk, és eszünkbe jut: van még hová menni.  

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Hazafelé munkahelyünkről betérünk egy hipermarketbe, ahol az árak a földön járnak, és itt csak az árzabáló lehet igazán jó barátunk.A mosóporokhoz érve egy hölgy kiveszi vadonatúj fehér pólónkat a táskánkból, és kávét önt rá. Mi erre teljesen begurulunk, és már emelnénk kezünket, hogy tettlegességhez folyamodjunk, ő az új áztató segítségével teljesen eltünteti a foltot, és szertefoszlatja bennünk a kétséget, ez tényleg remek áztató, és még az ára is meggyőző. Két perc telik el mikor az üzlet másik végében egy feltűnően sármos úriember el szeretné cserélni velünk eme remek szert, egy még újabb fajtára, mert az illata a tavaszi frissességet tükrözi, és mi rögtön belemegyünk.A festékrészlegen elgondolkodunk, milyen festéket szeretnénk venni, és ilyenkor kikérjük az ecsetek véleményét, hogy ők milyen festékkel festenek a legszívesebben, és ha hallgatunk rájuk, akkor ők a legnagyobb örömmel követnek minket.Útközben meglátogatunk egy üzemanyagtöltő állomást, ahol a legjobb ólommentes benzint tankolhatjuk az autónkba, és a legjobb kenésű motorolajt vásárolhatjuk, ami nem okoz a motorban nagyobb kopást, mint általános versenytársai. Ha útközben kutyánk megdézsmálta az üzletben vásárolt élelmiszert, és még az újságot is kiolvasta, a töltőállomás shopjában mindent pótolhatunk, amire csak szükségünk lehet, mint például: skót whisky, szex lapok, 52x-es sebességgel írható cd lemez, és kártyánkra értékes pontokat gyűjthetünk, melyeket később levásárolhatunk. Hát ez igazán jó vétel volt. Go well!

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Hazaérve remek alkalmunk nyílt arra, hogy megörvendeztessük csemeténk, és egy három meglepetés az egyben csoki tojást nyújtsunk át. Párunk miután kimosta a szennyest a mosómedve segítségével, aki mindig aprót csörget a kezében, most a kertben tereget, és közben barátnőjének dicsekedik, hogy a házunk tetején a cserép még ennyi idő multán is olyan mintha vadonatúj lenne. A kert másik végében egy leopárd fekszik, és tonikot iszik.Kifinomult ízlésünknek köszönhetően, ismét remek étket választottunk házi kedvencünknek, ami tartalmazza az öt legfontosabb tápanyagot, mely kutyánk életének elengedhetetlen része. Ennek köszönhetően átugrik minden kerítést, csillog a szőre, és a kutyatársai, akik házi koszton élnek igazán felnéznek rá.Kutyasétáltatás után hazaérve, csodálattal bámuljuk milyen remekül kifestette kedvesünk az egész lakást, az új festékkel, ami egy rétegben takarja a régi felületet.

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Délután egy fontos ügyben felhívjuk egyik ismerősünk, aki beszélgetés közben folyton csak a percdíjjal törődik, de mi ügyet sem vetünk erre, mert az új tarifacsomaggal lefaraghatjuk akár a beszélgetési időnk felét is, és mint tudjuk, a fontos beszélgetésekhez vezetékes telefonra van szükség.Nemsokára hazaér másik gyermekünk is az iskolából, akiből nem sokat tudunk kiszedni napi élményeiről, de mi a furfang módszerével élve, egy pohár gyümölcsjoghurttal azonnal magunkhoz csábítjuk, érdeklődő tekintetét.  Elmondja, hogy nagyon sok a tanulnivalója, mert a tanító néni folyton csak őt felelteti, ő olvas fel a könyvből, és ő csinálja a kísérleteket, csak az okát nem tudja, hogy miért. 

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Estefelé leugrunk a kantinba az ismerősökhöz, hogy elbeszélgessünk egy sör mellett, melyben a német alaposságú, extra kerek, és szerencsés buborékok megadják a zamatát, és emellett el nem hanyagolható a Q-tech technológiával készült visszazárható, törhetetlen, mégis extrakönnyű strapapalack, amely forradalmasítja megjelenését, és fogyaszthatóságát. Azon sem kell aggódnunk, hogy hazafelé szondáztatnak a rendőrök, mert ez után az alkoholmentes sör után akár kézen állva is végigmehetünk az út közepén, a csíkon.Az éj leszálltával behúzódunk meleg otthonukba, és leülünk az extralapos sarkított 100hz-es Black-line képcsöves televíziónk elé, mely a csúcsminőségű 5.1-es térhatású pro-logic házimozi erősítő segítségével bármit megmutat a világból, mert már 60 programunk is lehet egyszerre, hiszen kábelvégre kerítettek bennünket is. Igazi élmény számunkra azok a műsorok, amelyben emberek összezárva egymás idegszálain zongoráznak, persze ez csupán csak a valóságot tükrözi, emellett a sorozatok által létrehozott érzelemkitörések, és izgalmak a szívünkbe zárja szereplőit.

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    A terjedelméért mégegyszer bocsesz, de úgy éreztem ti értékelni fogjátok…

    Köszönöm a figyelmet.

  • írta Malyer | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    még nem kezdtem elolvasni, de aztakurva volt már ilyen hosszú thread?

  • írta LaLa | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Na akkor, a hozzá tartozó találós kérdés: Hány reklámból lett idézve?

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Pfff… Első nekiugrásra 56-ot számoltam. De a Szonda Ipsos-tól talán lehetne megerősítést kérni.

    Ahogy most belegondolok, szerintem havonta újra lehetne fogalmazni az egészet. Ezek a reklámok is legalább 2-3 évesek.

  • írta LaLa | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    Igen. Tényleg újra lehetne fogalmazni havonta, valamint mindig +10 mondattal bővülne.

  • írta LaLa | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    A hasonlók alatt az ilyenekre gondoltál, mint pl. ez:

    -Nos, ugye milyen szép fehér lett a terítő?

    -Hát igen, de kockásan jobb volt. 

  • írta HAL9000 | 2008. március 10-én este | Link erre a kommentre

    :)

  • írta Saji | 2008. március 11-én délután | Link erre a kommentre

    kulak te zsidó, neked mi a vallásod?

  • írta -User- | 2008. március 11-én délután | Link erre a kommentre

    Grat. Ez a leghosszabb thread amit valaha láttam…

  • írta edward | 2008. március 11-én délután | Link erre a kommentre

    Saji, téged miért érdekel kulákzsidó vallása? Én elég ritkán szoktam ezt megkérdezni emberektől.

  • írta kalapos | 2008. március 11-én délután | Link erre a kommentre

    Úgy tűnik, a zsidók sokat írnak

  • írta Wale | 2008. március 11-én délután | Link erre a kommentre

    Tuti azért érdekli, mert rasszista.. látszik a szemén.

  • írta kiri | 2008. március 11-én délután | Link erre a kommentre

    Apró kötözködés, de mi az, hogy legoptimálisabb???

    Leg(Legjobb)abb?

  • írta HAL9000 | 2008. március 11-én délután | Link erre a kommentre

    saji: Elméletileg pogány vok, de az ősmagyar vallás az egyetlen ami szinpatikus. (turul madár, csodaszarvas, stb…). A nevemhez ez a genyó gyurcsány adott ihletet. Mielőtt megkérdeznéd, gárdista sem vagyok. Higgy magadban, mert a felső erők szabira mentek pár ezer éve.

    PORNO,  POLITIKA TABU! <–BEFEJEZTEM!

    kiri: nem én irtam (mint azt már írtam), és sem jogom, sem akaratom megváltoztatni más szellemi termékét. Ahogy esett, úgy puffant. Az (leg)optimalitással valószínűleg a szókincsét próbálta villogtatni, vagy csak jól hangzott mikor kimondta. :)

  • írta Malyer | 2008. március 11-én délután | Link erre a kommentre

    Saji, a mai napon a szememben T+    !

  • írta Saji | 2008. március 11-én délután | Link erre a kommentre

    kulak a zsidó: értettem, eggyetértek veled ,HA tényleg nem kamuzol…

    edward: tényleg… lehet csak féltékeny vagy hogy megkérdezem mindenkitől a vallását, de tudom hogy igazándiból te is kiszeretnéd írni vallásod, szal kedves edward mi a te vallásod? 

    kalapos: Kalapos for Presindent!

    Wale: nem vagyok rasszista, csak magyar. Te magyarnak mondod magad vagy inkább németnek Valentin?

  • írta Saji | 2008. március 11-én este | Link erre a kommentre

    T+? azaz "témeg"?

  • írta edward | 2008. március 11-én este | Link erre a kommentre

    tudom hogy igazándiból te is kiszeretnéd írni vallásod, szal kedves edward mi a te vallásod?

    nem tudod.

    nem mondom meg.

    és légyszíves, próbáljuk meg hanyagolni a hasonló témákat, mert nem szeretném, ha tovább sikerülne süllyednünk egy ki a magyar, ki a rasszista flame-be.

  • írta Threadator | 2008. március 11-én este | Link erre a kommentre

    Bakker! Most elképzeltem ahogy a szöveget felolvassa valaki, és közben a reklámok video anyaga szépen össze van vágva. :)

  • írta LaLa | 2008. március 11-én este | Link erre a kommentre

    Még jó, hogy a reklámos thread-ről van szó. Nahmármost… Ha most a kulakzsidó nevéről lenne Thread, még megérteném, hogy egyesek ilyesmin filóznak. De az Kb. akkora marhaság lenne mint Kis_Felhő esetében, amikor megváltoztatta a nevét.

  • írta Malyer | 2008. március 11-én este | Link erre a kommentre

    Taigetosz pozitív = T+

  • írta Saji | 2008. március 11-én este | Link erre a kommentre

    Soma, vissza mehetnél már te is ahonnan jöttél, ha érted…

    edward: nem én kezdtem megint csak! ha igen, akkor sem én kezdtem! neked van vallásod??? :O

    és így a vallással kapcsolatban…. 

    "Nem vagyok rasszista, mindenkit megölök!"  XD

  • írta HAL9000 | 2008. március 11-én este | Link erre a kommentre

    Na tessék, már magint panda, pandát öl.

    Nem azért indítottam ezt a thread-et, hogy itt csépeljétek egymást. Kössetek szépen békét. Az én thread-emben ezt a negatív hozzáállást kérem mellőzni. KÉRLEK SZÉPEN BENNETEKET!!!

    Ha nem akkor: ROBOTPANDA! TÁMADJ! OSSZ ÉSZT!

  • írta Threadator | 2008. március 11-én este | Link erre a kommentre

    kulakzsido: Ámen! Ezt szépen mondtad.

    Én itt esküt teszek, hogy többet nem kötekedem. De én is elvárok egy kis toleranciát. Teljesen fölösleges írási hibákkal, és hibás linkekkel dobálózni. Jólenne ha valaki kitalálna valami himmel esküt, amit le kéne tenni regisztráció előtt, közben, vagy után. Építeni kéne a társadalmat. Elég sok a szar odakint az emberek között, legalább a pandák legyenek tekintettel egymásra.

  • írta sopte | 2008. március 11-én este | Link erre a kommentre

    könyörgöm, hogy legyen egy napotok ezt itt megcsinálni. nem bírni már! …hogy a napirajz… hogy a himmel… kik ezek az emberek? mit keresnek itt? és hogy veszik a bátorságot, hogy a blog kitalálóinak, szülőinek,  keresztepáinak szólogassanak be, osszák az észt??? lécci! nekem háborog már a gyomrom. lécci!!!

  • írta Wale | 2008. március 11-én este | Link erre a kommentre

    Saji: mire alapozod a feltevésed, hogy Valentinnak hívnak? Kérlekszépen magyar vagyok, de valami régebbi rokonom német volt.. vagy osztrák.

  • írta Wale | 2008. március 11-én este | Link erre a kommentre

    Malyer a T+ megjegyzéseddel egyetértek, ahogy sopte legutóbbi írásával is.

  • írta kalapos | 2008. március 12-én hajnalban | Link erre a kommentre

    Nem mindenki panda. Egy panda helyesen ír, nem kérdezi meg a másik vallását, nem paraszt, nem háborodik fel, ha szólnak neki, hogy a muszáj az nem muszály,nem indít "egyszáljútúbvideószövegnélkül" threadet.

    Akire az imént felsoroltak bármelyike is ráillik, az maximum ponty, vagy ruhafogas, nem panda.

  • írta anna | 2008. március 12-én reggel | Link erre a kommentre

    RP

  • írta edward | 2008. március 12-én délelőtt | Link erre a kommentre

    kalapos: ez annyira WORD, hogy beteszem valami menüpontról linkelt threadbe mindjárt.

  • írta sopte | 2008. március 12-én délután | Link erre a kommentre

    júúj, kalapos, ezen itt a könyvtárban most hangosan nevettem, pedig nem a vicc ez, hanem a szívfájdulás, hogy de mennyire így van, és mennyire nem érzik…

  • írta kalapos | 2008. március 12-én délután | Link erre a kommentre

    Az RP és  a WORD mozaikszavak jelentésével nem vagyok tisztában.( Már ha egyáltalán mozaikszavak)

  • írta edward | 2008. március 12-én délután | Link erre a kommentre

    a word nem mozaikszó, csak nagybetűvel írtam. Nigga kollokvializmus, valami olyasmit jelent, hogy "gecire igazad van, brada".

    az RP a robotpanda rövidítése. Ezt ma reggel tudtam meg én is. :) 

  • írta kalapos | 2008. március 12-én délután | Link erre a kommentre

    "Nigga kollokvializmus" :DD:D:D:D LOL

  • írta Saji | 2008. március 12-én délután | Link erre a kommentre

    én sem kötekedni jövök ide, van elég bajom is mint hogy pont itt kötekedni, legyen béke, nem fogok baszogatni senkit, eskü!

  • írta Saji | 2008. március 12-én délután | Link erre a kommentre

    Wale: lehet, hogy nem Valentinnak hívnak, semmire sem alapozom. nem baszogatlak.

  • írta Wale | 2008. március 12-én délután | Link erre a kommentre

    Egyébként Valentinnak hívnak.

  • írta HAL9000 | 2008. március 12-én este | Link erre a kommentre

    Wale: ez nagyon kész volt :)

    Saji: bocs!!!