ok ok
Terjeszkedni szeretnénk és kollégákat keresünk.
Üdvözlettel:
Bartók László
ügyvezető
2007 február posztjai
ok ok
Terjeszkedni szeretnénk és kollégákat keresünk.
Üdvözlettel:
Bartók László
ügyvezető
Amikor tökéletes boldogsággal a lelkemben megérkeztem szombat éjfél környékén haza, még nem sejtettem semmit. Aztán véletlenül elolvastam a leveleimet. Kiderült, hogy az a konkurencia csávó, akin tiszta szívből kacagtam, amikor megnéztem a honlapját még anno (“Üdvözlöm. Bartók Lászlónak hívnak és őszintén örülök, hogy találkoztunk. Azért, mert pontosan tudom, hogy a következő perceknek hatalmas jelentősége lehet az Ön életében.”) szóval ez a pajtás fogta magát, és egy az egyben lenyúlta az összes szöveget, amit én heteken keresztül írtam a Webkoktélhoz. Még azzal se vesződött a pajtásunk, hogy a magázódós honlapján a tegeződős szövegeimet átírja. Sőt. Még a bejelentkezőképernyő dizájnját is lenyúlta. Kicsit átszínezte, de azért figyelt arra, hogy minden pont ugyanott legyen.
Első reakció (ezeket a Webtown projektvezető listára írtam kb 15 perc időközönként):
Lesz.pom magam, ezek SZÓRÓL SZÓRA lenyúlták a szöveget, amit írtam!
Ez azt jelenti, hogy jó, nem? :)
Második reakció:
Hát ez… erre nincsen szó. Besz.rok. Még a bejelentkező oldal DESIGNJÁT is lenyúlták. Azt a pofátlan k.rva életbe. :) Ez hihetetlen.
Harmadik reakció:
Nem tudok aludni, ___zeg, olyan dühös lettem. Nyugtass meg, Péter, hogy letépjük a csávó heréit és megetetjük vele. Vagy bevisszük az értékkezelőbe egy kedélyes csevelyre egy hideg vascsővel, a saját ánuszával és a Waltonosokkal kapcsolatban. Vagy megkeressük, hol lakik, leborotváljuk a palotapincsijét, befestjük lilára és bezavarjuk egy Fradi meccsre. Vagy bezárjuk a szemétledobóba egy beviagrázott Egonnal. Bár akkor mondjuk szerintem katatóniás állapotban pityeregve fog könyörögni az egyik sarokba kucorodva, hogy hadd egye meg inkább mégis a heréit.
Bakker, ez tényleg zavar.
Nem akar valaki meghívni a szombati Dorfmeister bulira? :)
(igen, sajna nincs rá három rugóm most :( Tovább
Megtörve az animátor által okozott csendet egy domino partit javasolnék, hogy méltó képpen tisztelegjünk Ibrahim Ferrer emlékének, aki febuár 20-án lett volna 80 éves. Amúgy kubai módra rumozással és szivarozással egybekötve.
Hogy tettrekész példát mutassak keresek hétvégén otthon egy dominókészletet.
És meg is találtam:
Sőt még Ibrahim Ferrert is: