Amikor tökéletes boldogsággal a lelkemben megérkeztem szombat éjfél környékén haza, még nem sejtettem semmit. Aztán véletlenül elolvastam a leveleimet. Kiderült, hogy az a konkurencia csávó, akin tiszta szívből kacagtam, amikor megnéztem a honlapját még anno (“Üdvözlöm. Bartók Lászlónak hívnak és őszintén örülök, hogy találkoztunk. Azért, mert pontosan tudom, hogy a következő perceknek hatalmas jelentősége lehet az Ön életében.”) szóval ez a pajtás fogta magát, és egy az egyben lenyúlta az összes szöveget, amit én heteken keresztül írtam a Webkoktélhoz. Még azzal se vesződött a pajtásunk, hogy a magázódós honlapján a tegeződős szövegeimet átírja. Sőt. Még a bejelentkezőképernyő dizájnját is lenyúlta. Kicsit átszínezte, de azért figyelt arra, hogy minden pont ugyanott legyen.
Első reakció (ezeket a Webtown projektvezető listára írtam kb 15 perc időközönként):
Lesz.pom magam, ezek SZÓRÓL SZÓRA lenyúlták a szöveget, amit írtam!
Ez azt jelenti, hogy jó, nem? :)
Második reakció:
Hát ez… erre nincsen szó. Besz.rok. Még a bejelentkező oldal DESIGNJÁT is lenyúlták. Azt a pofátlan k.rva életbe. :) Ez hihetetlen.
Harmadik reakció:
Nem tudok aludni, ___zeg, olyan dühös lettem. Nyugtass meg, Péter, hogy letépjük a csávó heréit és megetetjük vele. Vagy bevisszük az értékkezelőbe egy kedélyes csevelyre egy hideg vascsővel, a saját ánuszával és a Waltonosokkal kapcsolatban. Vagy megkeressük, hol lakik, leborotváljuk a palotapincsijét, befestjük lilára és bezavarjuk egy Fradi meccsre. Vagy bezárjuk a szemétledobóba egy beviagrázott Egonnal. Bár akkor mondjuk szerintem katatóniás állapotban pityeregve fog könyörögni az egyik sarokba kucorodva, hogy hadd egye meg inkább mégis a heréit.
Bakker, ez tényleg zavar.
ja, és nem hagytam abba a blogolást, Laci, kikérem magamnak :)
11 komment Szólj hozzá vagy trackbackelj ránk vissza
bárcsak
Alja ge*i világ ez…..
GDF-en végzett, és azt írja magáról, hogy “Nem büntetett :)”
Ellenben a barátnője nem olyan ronda, mint a thumbnailen … :)
Sőt, mondhatnám … :)
biztos, hogy jó ízlése van, ha felrak egy képet az audijáról
http://bazmag.hu/~gabocs/kepek/index.php?cmd=zoom&file=./1._2007_farsangi%20szulinap/balazs_earl.JPG
ez zsír :)
most van egy olyan napszemüvegem, hogy én lehettem volna Ralph. YEEEEAH BUDDY!!!
azért azt is nézzétek meg, amikor én voltam borat: http://bazmag.hu/~gabocs/kepek/index.php?cmd=zoom&file=./1._2007_farsangi%20szulinap/g_b.JPG
kz figyelmébe meg őt ajánlom, aki akár svéd hercegnő is lehetne:
http://bazmag.hu/~gabocs/kepek/index.php?cmd=zoom&file=./1._2007_farsangi%20szulinap/petra.JPG
Csenkujem!
Ed, ismerős a dolog. Az én honlapom (a kínai kalligráfiáról) hasonlóan járt. Valameik kis pöcs fogta, és egy az egyben lenyúlta a szöveget, de még arra se vette a fáradságot, hogy a képeket áttöltse a saját tárhelyére: egyszerűen BELINKELTE AZ ÉN OLDALAMRÓL!! Azonnal írtam a szolgáltatójának és leszedettem vele.