egyébként, bizonyos szempontból az ilyen threadeket indító fazonok mégis csak sztárok lesznek itt. hát már most több a komment, mint az előző poszthoz :p
különben lemaradtam az eredeti avatarról, de a cserével ez az egész még érdekesebb. nevezhetjük ezt moderálásnak is, hogy eddy kicsit saját képére (hehe, vagy épp attól különbözőre?) formálta ezt a posztot, amivel igazán jó helyzet adódott a nevetgélésre :)
valahogy így sokadjára elolvasva a thread 1. azaz első 2 kommentje amit "Cuba" írt, kifejezetten tetszik, szóval ez hiányzott a himmelre szerintem… edward meg nem veszi a lapot. Nekem is ellopta valami faszfej az avatarom, de attól még nem lesz tökéletes az illető. ^^
"Eddig nagyképű voltam, de most már tökéletes vagyok!"
Sose vennák lapot, ha pisztolyt tartanának a fejemhez se. Már nem is emlékszem, mi az, venni a lapot… nem is tudom, mióta nem vettem már a lapot. Lapot venni rémségesen konformista, régen felhagytam a lap vételével, nem veszek már lapot én, ilyen idősen pláne nem, különben is, mi az nekem, venni a lapot. Hatalmamban áll dönteni, hogy mit veszek, és a lap nem az, amit venni akarok. Különben is, sose szoktam venni a lapot – miért venném pont most, pont én a lapot? Ez most mi má? A lapvevés elavult, lapos dolog, az. Legyünk magunkra büszkék, a lapot venni nem szükség, inkább kötelesség, de felülemeljük magunkat a lapvevés konvencióján, és kinyilvánítjuk valódi véleményünket, miszerint a lapvevés kevésbé számít, mint a pancsolás egy hideg, gőzölgő szárazjéggel bélelt gleccserhőforrásban, telve forró, helyenként kénsavval fűszerezett, rostos grapefruitlében, ami az életre utal, de mindenre vonatkozhat. Én már nem szeretném, hogy bármire vonatkozzon ezzel bármi, elutasítom a vonatkozás tényét – hiszen nincs ezen a földön kauzalitás, nem gerjesztés-válasz stabilis ez a mélyen rohadt rendszer – mivel ha nem tart nullához az impulzusválasz, felvághatjuk a hasfalunkat mélységi kereséssel, akkor se tolódik el az Yuv két kromatikus carriere, nem lesz szélesebb a hisztogram, nem változik a világ érzékelt kontrasztja a white blowout ellenére sem. Lassan elhalkulnak a csivitelő gepárdok, damn nature, you’re scary – if that thing come by my house, I’d kill it. A tesz-vesz város maga ellen cselekszik, dobálják a molotovot egymásra a végükhöz fesztiválhangulatban közelítő vidám állatok, mert esélyük sincs feloldani a közöttük lévő ősi ellentétet, ha egyikük sem tagadhatja meg nemlétező, vagy valós saját sörsátrát. Kaparnád a platánfát, hiába vág a lepattogzó kéreg a körmöd alá, mert ami alatta van, úgyis csak híg, mesterségesen összeragasztott furnér, amit valahogy elvontan kalapáltak formára a fűrészporból, de valahol végleg kimaradt belőle a lényeg, az, hogy kerek és sima maradjon, akkor is, ha nem annak akarják, mert saját akarata van, ami eredetileg is illúzió volt, és most is az. Nincs értelme ezen rágódni, verheted a fejed nekifutásból is a falba, de ahogy haladsz előre, annál kevésbé lesz érdemes. Lehet, hogy itt az ideje tisztázni, ki van minek a melyik végén, és ki marad hol meddig, mert a helyzet könnyen meglehet, hogy lassan, de akár végleg húz valami tengely felé, ahova bár ne tenné, de mégis teszi, bármennyire tagadod, és bármennyire kaparja a fejedet az egész helyzet egy aljas, torz, alulmintavételezett fűrészfogjellel. Vagy megpuhítod egy befőttesüvegben, vagy mindörökre ilyen penészes marad.
Nem fogyasztok én, csak úgy öt litert száz kilométeren. Van ilyen, amikor mélyen belenyúlsz a létezés fáradtolajos hordójába, és érzed, hogy a használt munkáskesztyűddel már jócskán az alját kapargatod.
En aki ilyen sok szeretettel keszitettem nektek egy threadet és bemutattam egy csomo tök jo rövidfilmet nem kapok többet 3 kommentnél és azok sem a rövidfilmekröl szolnak…. Eszmeletlen! :<(
a kommentek száma nem mutatja a thread jóságát. nyilvánvaló, hogy mindenki ugrik a hülyeségekre. egyébként meg több apró részre bontva érdemesebb lett volna a rövidfilmeket beposztolni (én pl. az első kettőig jutottam az érdeklődéssel, de ha szépen apránként adagolod, lehet h megnéztem volna mindet.)
Én is szar threadekkel kezdtem, és néha még folytatom is, de ÉLEK! ZION HALLD SZAVAM! :p Azért engem valahol megindított. Egyébként én először haXorra gondoltam mert volt az amikor vmi jenő átírt valamit nálatok és indított egy threadet ennyivel: …
84 komment A kommenteket és trackbackeket lezártuk.
?
ikszdé?
(Ez egy thread?)nekem kakilnom kell!
Szerintem ne akard "ellopni" edward fotóját magáról, mivel az őt magát ábrázolja, és nem téged.
Amúgy meg miért is indítottad ezt a threadet? Inkább olvasd el az újoncoknak szóló cikket.
pff! hát, kemény vagy mint a fagyott egér! :)
na ezt most mindjárt megértem
leöl!! ilyen is reg volt mar… :D
Hú Cuba, most be lettél oltva. (
Intelligencia ellen?)megkockáztatnék egy bazmeget :D
Ó!
Akkó most WTF?
Wow. Hát ez… aztakurva. Mivan?
"Először is bocs annak az embernek akitől lenyúltam a képét"
Hallod, igazán semmi gáz, tényleg. Azért kicsit megváltoztattam az avatarod, nehogy kavarodás legyen. Remélem, így is tetszik. :)
Pofont ingyé??? Na, na, na?! Mondom! Ingyé! THM 0% 1 euróé’ megmondom!
muhahaha! :D
edward: ez az avatarcsere szép volt. :)))
májköl!
tipp: 100 komment (+/- 1-2)
szörös mellkasa megér ennyit?
de ez nemjo, mert irni fog majkölnek, h "bocsannakazembernekakitőllenyúltamaképét", es akkor idejon majköl es megnezi himmelt es akkor vilageges!!!!
A sztem edward igy raerzett ,hogy valojaban a sztar csoppent kozenk:
http://static.taume.com/image/David-Hasselhoff.jpg
NSFW!!! :D:D:D
Sírva röhögök ezeken a kommenteken meg ezen az emberen. :”DDDD
tzu: slap! hol talalsz te ilyen kepeket???? :D
Oké májkül. bocsánat de ez idejön! :D:D: kis nosztalgia ugyebár
egyébként, bizonyos szempontból az ilyen threadeket indító fazonok mégis csak sztárok lesznek itt. hát már most több a komment, mint az előző poszthoz :p
különben lemaradtam az eredeti avatarról, de a cserével ez az egész még érdekesebb. nevezhetjük ezt moderálásnak is, hogy eddy kicsit saját képére (hehe, vagy épp attól különbözőre?) formálta ezt a posztot, amivel igazán jó helyzet adódott a nevetgélésre :)
DEJÓÓÓÓÓÓ!!!
Egy!
Khettó!
Háhom!
EZ EGY THREAD?
sopte: az eredeti avatar eddy mostani avatarja volt, amin eddy van rajta. :)
Hé PAJTI! Ez a thread szerintem jó, mert vicces. Ja, és Turbo boost!
Kitt, maradj a kocsiban!
gyász
valahogy így sokadjára elolvasva a thread 1. azaz első 2 kommentje amit "Cuba" írt, kifejezetten tetszik, szóval ez hiányzott a himmelre szerintem… edward meg nem veszi a lapot. Nekem is ellopta valami faszfej az avatarom, de attól még nem lesz tökéletes az illető. ^^
"Eddig nagyképű voltam, de most már tökéletes vagyok!"
Sose vennák lapot, ha pisztolyt tartanának a fejemhez se. Már nem is emlékszem, mi az, venni a lapot… nem is tudom, mióta nem vettem már a lapot. Lapot venni rémségesen konformista, régen felhagytam a lap vételével, nem veszek már lapot én, ilyen idősen pláne nem, különben is, mi az nekem, venni a lapot. Hatalmamban áll dönteni, hogy mit veszek, és a lap nem az, amit venni akarok. Különben is, sose szoktam venni a lapot – miért venném pont most, pont én a lapot? Ez most mi má? A lapvevés elavult, lapos dolog, az. Legyünk magunkra büszkék, a lapot venni nem szükség, inkább kötelesség, de felülemeljük magunkat a lapvevés konvencióján, és kinyilvánítjuk valódi véleményünket, miszerint a lapvevés kevésbé számít, mint a pancsolás egy hideg, gőzölgő szárazjéggel bélelt gleccserhőforrásban, telve forró, helyenként kénsavval fűszerezett, rostos grapefruitlében, ami az életre utal, de mindenre vonatkozhat. Én már nem szeretném, hogy bármire vonatkozzon ezzel bármi, elutasítom a vonatkozás tényét – hiszen nincs ezen a földön kauzalitás, nem gerjesztés-válasz stabilis ez a mélyen rohadt rendszer – mivel ha nem tart nullához az impulzusválasz, felvághatjuk a hasfalunkat mélységi kereséssel, akkor se tolódik el az Yuv két kromatikus carriere, nem lesz szélesebb a hisztogram, nem változik a világ érzékelt kontrasztja a white blowout ellenére sem. Lassan elhalkulnak a csivitelő gepárdok, damn nature, you’re scary – if that thing come by my house, I’d kill it. A tesz-vesz város maga ellen cselekszik, dobálják a molotovot egymásra a végükhöz fesztiválhangulatban közelítő vidám állatok, mert esélyük sincs feloldani a közöttük lévő ősi ellentétet, ha egyikük sem tagadhatja meg nemlétező, vagy valós saját sörsátrát. Kaparnád a platánfát, hiába vág a lepattogzó kéreg a körmöd alá, mert ami alatta van, úgyis csak híg, mesterségesen összeragasztott furnér, amit valahogy elvontan kalapáltak formára a fűrészporból, de valahol végleg kimaradt belőle a lényeg, az, hogy kerek és sima maradjon, akkor is, ha nem annak akarják, mert saját akarata van, ami eredetileg is illúzió volt, és most is az. Nincs értelme ezen rágódni, verheted a fejed nekifutásból is a falba, de ahogy haladsz előre, annál kevésbé lesz érdemes. Lehet, hogy itt az ideje tisztázni, ki van minek a melyik végén, és ki marad hol meddig, mert a helyzet könnyen meglehet, hogy lassan, de akár végleg húz valami tengely felé, ahova bár ne tenné, de mégis teszi, bármennyire tagadod, és bármennyire kaparja a fejedet az egész helyzet egy aljas, torz, alulmintavételezett fűrészfogjellel. Vagy megpuhítod egy befőttesüvegben, vagy mindörökre ilyen penészes marad.
Djúk, ne fogyassz bélyeget! Hagyd ezt Májkülre.
MIcsoda agymenés. Agymenés JÓ. : )
Nem fogyasztok én, csak úgy öt litert száz kilométeren. Van ilyen, amikor mélyen belenyúlsz a létezés fáradtolajos hordójába, és érzed, hogy a használt munkáskesztyűddel már jócskán az alját kapargatod.
zsümzsüm, vajon cuba milyen nickel fog ujraregelni?
bár helyében a hirtelen jött sztárságot kihasználnám, és inditanék egy himmel együttest, aztán jól meggazdagodnék, hejjehuja
fontosnak tarom megjegyezni, hogy duke nem emós. legalábbis eddig nem volt az.
Nyugalom, most már elmúlt. :) MÚKODJ!
És Djúk múkudik újra, hát ez fantasztikus, múkodiik!
En aki ilyen sok szeretettel keszitettem nektek egy threadet és bemutattam egy csomo tök jo rövidfilmet nem kapok többet 3 kommentnél és azok sem a rövidfilmekröl szolnak…. Eszmeletlen! :<(
all hail májköl!
Orgay, ezt kikérem magamnak. Egyébként meg köztudottan a hülyéknek terem babér!
a kommentek száma nem mutatja a thread jóságát. nyilvánvaló, hogy mindenki ugrik a hülyeségekre. egyébként meg több apró részre bontva érdemesebb lett volna a rövidfilmeket beposztolni (én pl. az első kettőig jutottam az érdeklődéssel, de ha szépen apránként adagolod, lehet h megnéztem volna mindet.)
jó, most már én sem veszem a lapot -.-‘
Hölgyeim és uraim! Fantasztikus dolgoknal lehetünk itt tanúi…
Cuba: ne is törődj vele. Rágd át újra, és böfögd ide mégegyszer. Minden kezdet nehéz. Az erő veled van. Meg a racsniskulcs.
Én is szar threadekkel kezdtem, és néha még folytatom is, de ÉLEK!
ZION HALLD SZAVAM!
:p
Azért engem valahol megindított.
Egyébként én először haXorra gondoltam mert volt az amikor vmi jenő átírt valamit nálatok és indított egy threadet ennyivel: …
Fúúú… én eleinte miket csináltam… azóta is mosom piszkos kezeimet… -.-‘
Saji, az nem piszkos, hanem véres… (
esetleg mindkettő)ugye most nem kezditek egymast osztani? :D ez a thread nem rolatok szol!! e! :D ez Cuba/májköl threadje. :P