Készen vannak a pólók és pulcsik!

Készítettem egy képet, hogy minden világos legyen. Az első részén az Epstein-Barr vírus által módosított atipikus limfociták láthatóak, amik miatt már két hete lázasan fetrengek otthon és fáj a torkom, mint az állat. A második részén Ikoma Bentai japán szitázómester az utolsó hajtást végzi a Benedek pápás csodapólókon, amik egy nappal ezelőtt végleg elkészültek. A harmadik képen Árpád és Lacipeti mutatja meg, hogy milyen ellenálhatatlan, túláradó boldogságot okoz egy Benedek pápás csodapóló viselése.

Sörözés és pólóátvétel jövő hét szombaton, a tél első napján (december 1.) este.

Helyszín: hétfőn vagy kedden derül ki, ide fogjuk kiírni.

Gyere, és kapsz pólót! 

Gyorsított kérdések és válaszok:

Dehát úgy volt, hogy most szombaton lesz, nem? – Igen, úgy volt, de beteg voltam, ezért nem maradt időm helyek után kutatni.

Nem tudok menni, átvehetem máshogy a pólómat? – A pólód a tied, nyilván átveheted, csak nekünk irtózatos szopás egyenként intézni az átadást, mivel nem vagyunk ipar. Nagyon sokat segítenél, ha küldenél valakit magad helyett, aki át tudja venni, vagy akár beugranál legalább egy percre átvenni. 

Én is jöhetek? – Igen, te még épp beférsz, sőt hozhatod a húgodat is.

Lesz belépő? – Nyilvánvalóan nem.

Lesz agyleolvasztós drum and bass zene? – Ha le tudjuk boltolni a helyszíniekkel, akkor elképzelhető, hogy tudunk majd mi zenét csinálni, de ez egyelőre egyáltalán nem biztos.

51 komment A kommenteket és trackbackeket lezártuk.

  • írta tako | 2007. november 24-én délután | Link erre a kommentre

    Kúl. De szombat nem jó.

  • írta tako | 2007. november 24-én délután | Link erre a kommentre

    Ja és első. illetve már második.

  • írta PiciFaction | 2007. november 24-én délután | Link erre a kommentre

    JövÅ‘hét Szombat poweeer!;) Király!

  • írta edward | 2007. november 24-én délután | Link erre a kommentre

    Igen, sajna nem mindenkinek lesz jó, mint ahogy E-mynek és Kossuthnak és Borsinak sem. (Mert seniortábor van.) Ez rossz, de nem szeretném, ha a többieknek sokat kéne várni a pólóra, a szombat pedig sokaknak az egyetlen lehetséges nap ilyesmikre.

  • írta sinred | 2007. november 24-én délután | Link erre a kommentre

    Ojje! :)

  • írta kossuth | 2007. november 24-én délután | Link erre a kommentre

    Nekem meg már amúgy is van pólóm. :) Tényleg, a pulcsik milyenek lettek?

  • írta pdstudio | 2007. november 24-én délután | Link erre a kommentre

    Örömhír és dícsértessék Ikoma Bentai. Postai úton mikor kezditek el elhinteni?

  • írta sopte | 2007. november 24-én este | Link erre a kommentre

    kz-t ezennel meghatalmazom és felkérem, hogy az én példányom legyen szíves átvenni, aztán majd vele egyeztetek. mert nekem akkor csajbuli, és örök harag lenne belőle, ha nem lennék zuglóban…

  • írta arpad | 2007. november 24-én este | Link erre a kommentre

    címlapon… imádommm :)

  • írta ping-win | 2007. november 24-én este | Link erre a kommentre

    Kossuth nem hoznád el a pólóinkat seniortáborba? tarthatnánk kihelyzett sörözést :)

  • írta Sura | 2007. november 25-én hajnalban | Link erre a kommentre

    December első Belga koncertjével vetekszik ez az esemény. Dilemma a köbön :-(

  • írta edward | 2007. november 25-én hajnalban | Link erre a kommentre

    pdstudio: Amint meggyógyulok és levegőt kapok, nekiesünk majd a postázásnak. Szerintem a jövő héten postára is tudjuk adni, tehát könnyen meglehet, hogy előbb kapod majd meg, mint a többiek. :) Nesze neked extra szolgáltatás.

    kossuth: nem tudom, még nem láttam a pulcsikat – viszont tényleg levihetnél seniortáborba egy párat, mértisne.

    Sura: hát ahogy gondolod, de egy Belga koncert azért szerintem elég gyér indok ahhoz, hogy egyáltalán át se vedd. Tényleg sok szopástól kímélnéd meg Kossuthot meg engem, ha eljönnél v. elküldenél vkit érte. Ha utána v. előtte mész koncertre, az attól még senkit sem zavar. :) 

  • írta Sura | 2007. november 25-én hajnalban | Link erre a kommentre

    Nekem is ez jutott eszembe. Meg ugye pusztán a tény: Himmel-Sörözés. Olyan, mint az OpenSocial a Google-nél. Nagy dolgok ezek.

  • írta kossuth | 2007. november 25-én délelőtt | Link erre a kommentre

    No, akkor aki azt akarja, hogy vigyem el a pólóját a seniortáborba, az dobjon egy mailt az általa minden bizonnyal ismert emailcímemre (bármelyikre).

  • írta borsi | 2007. november 25-én délután | Link erre a kommentre

    Igen, ez jó 5let! Dobok is!

     

    …dobtam 

  • írta pdstudio | 2007. november 25-én délután | Link erre a kommentre

    Schau in den Himmel,
    Was siehst du dort?
    Die Wolken, die Vögel?
    Vielleicht auch in der Nacht, die Sterne?
    Schau in den Himmel mein Freund,
    und der Papst sieht herunter,
    bestell dir ein Pullover
    und warte auf die Wunder.

  • írta edward | 2007. november 25-én délután | Link erre a kommentre

    Ez kurva jó :)

  • írta Ferike | 2007. november 25-én este | Link erre a kommentre

    Kérdésem ugyan az lenne, mint pdstudionak… Én elég messze lakom gyönyörű capitalisunktól, de viszont szívesen feszítenék énis védőszentünkről mintázott pólóban. Postai úton megoldható az ilyen?

  • írta sinred | 2007. november 25-én este | Link erre a kommentre

    szoval dobjak mailt kossuthnak ha szeretnem, hogy a pulcsimat megutaztassa a seniortaborba es hozzon benne vissza hidegelelmet. Kiralysag. :)

  • írta Barbo | 2007. november 25-én este | Link erre a kommentre

    Szeva!

    Szóval sajna nekem se nem jó, mert régen egyeztetett bulin leszek Szentendrén, de ha esetleg nem éjnek évadján kezdődik ez a Himmel buli, akkor talán be tudunk ugrani érte előtte.

     

     

  • írta Barbo | 2007. november 25-én este | Link erre a kommentre

    Mmmmmm. Pedig el akartam menni Himmel sörözni, meg megnézni a kisöcsém, az úgy sincs csak egy nővérem meg 5 húgom :)

     

  • írta Luloo | 2007. november 26-án délután | Link erre a kommentre

    Hello! Esetleg van valaki akinek van érdekeltsége Szegeden vagy Baján? Mert én sem tudok menni himmel sörözésre. És tökre örülnék ha lehozná valaki nekem a pólómat Szegedre vagy Bajára. Meghálálom sör formájában. Vagy ha az nem megfelelő akkor valami kaja vagy csok vagy túrórudi formájában. Előre is köszi.

     

  • írta kossuth | 2007. november 26-án délután | Link erre a kommentre

    Az nem elég, hogy Eddy szegedi? :)

  • írta peather | 2007. november 26-án este | Link erre a kommentre

    A távküldés milyenféle módon történik?

  • írta edward | 2007. november 26-án este | Link erre a kommentre

    Ja, Luca, én azt hittem ezt megbeszéltük már a múltkor. :)

    peather: aki tudta, hogy nem fogja tudni átvenni, és szólt előre és fizetett nem elhanyagolható mennyiségű postaköltséggel többet, azoknak szépen egyenként becsomagoljuk a pólókat, és csomagküldő szolgálattal kézbesítjük. Ilyen eset nem sok volt, nagyjából max. 5 ember jelezte a 100-ból, hogy nem tud semmiképpen sem eljönni érte. Szeretnénk lecsökkenteni a postázások számát, mert egyrészt drága, másrészt igen sok dolgunk van vele (és nem vagyunk ipar, de szép közhelyes kifejezés lesz ez hamarosan).

  • írta peather | 2007. november 26-án este | Link erre a kommentre

    Az a 250km (Gyula,ha érdekel) nem egy elhanyagolható távolság vonattal de elég sok forintba kerül a vonatjegy…

  • írta Jeti | 2007. november 26-án este | Link erre a kommentre

    Csá lehet ogy hülye kérdés de nem tudnád megírni hogy  a himmel induló klippjét milyen videóvágó progival készítettétek?

  • írta edward | 2007. november 26-án este | Link erre a kommentre

    Jeti: feltételezem hogy nekem szólt a kérdés, ami nem hülye, csak kicsit szerencsétlen helyen tetted fel. Semmilyen videovágó programmal nem készült, mindössze egy Macromedia Flash MX-et használtam hozzá.

  • írta edward | 2007. november 26-án este | Link erre a kommentre

    peather: ha szeretnéd, hogy postázzuk inkább mégiscsak neked is, akkor írj nekem, és megbeszéljük.

  • írta tako | 2007. november 27-én délután | Link erre a kommentre

    Én megkértem Bálintot, hogy szerezze meg a pólómat, és majd beugrok érte Webgardenbe.

    Ha elfelejti vagy nem lesz ott, akkor meg bemegyek Webtownhoz :P

    Sajna getszi sok házim van még, és nemmellesleg 230 km-re leszek a hétvégén. 

  • írta Luloo | 2007. november 27-én délután | Link erre a kommentre

    Oké Edy, akkor megbeszéltük. Csak mert, nem mondtad biztosra. De majd még felhívlak. Amúgy miért nem az avatar nevemet használatd? :)

  • írta ewuSKA | 2007. november 27-én délután | Link erre a kommentre

    Hellou!
    hát…én még new vagyok…:S de azért, ugye nem lenne baj, ha elmennék… ?

  • írta edward | 2007. november 27-én délután | Link erre a kommentre

    Luca: mert nem tudom kiejteni, meg mert így hívtalak mindig is, meg mert jobb. :)

    ewuSKA: ne viccelj, a sörözés éppen azért open source, mert bárkit szívesen látunk. Még csak tagnak se kell lenni ahhoz, hogy gyere. 

  • írta pali | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    Ferike: vagy de vagy viszont. (goyci most biztosan büszke…) 

  • írta edward | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    Mielőtt bárki azzal jönne, hogy Pali az új himmeleseket osztja, elmondom, hogy Pali bizony mindenkit ezzel basztat. :)

  • írta goyci | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    Büszke is vagyok reááád te Odolit! :D

  • írta peather | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    Mennyibe kóstál egy póló postakölcséggel?

  • írta tako | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    Legutóbb valami médiatartalomban dobtam egyet a "hangsúlyos De viszont"-tal kezdődő mondaton. Kötőszó halmozásnak hívják, és csúnya.

    Ellenbenámbár.

    " A nyelvhasználattal kapcsolatos, a kiejtéstől a szövegalkotás kérdéseiig terjedő, közkeletű, téves álszabályokat feltételezhetően a magyar beszélők többsége ismer. Ezek a nyelvi babonák általában leegyszerűsített, a közléshelyzettől elvonatkoztatott, kizárólagos helytelenítések, tiltások, és ráadásul igen gyakran széles körben elterjedt nyelvi jelenségekre vonatkoznak (vö. Szepesy 1986; Wacha 2002). Az egyes konkrét nyelvhasználati babonák pedig sokszor nyelvi mítoszokban, vagyis általános érvényű hiedelmekben gyökereznek: így például a de viszont kötőszóhalmozás helytelenítése abban a nyelvi mítoszban, mely szerint az azonos funkciók ismétlődése felesleges és kerülendő a nyelvhasználatban; a kötőszóval való mondatkezdés tiltása pedig abban a hiedelemben, mely szerint az explicit, teljes mondatokból felépülő, egyes írásbeli szövegtípusokra jellemző közlésformák felsőbbrendűek, jobbak az élőbeszédre jellemző közlésformáknál."

     

     
    "    Miként az etnolingvisztikai, antropológiai nyelvészet is igazolja, a saját nyelvváltozatunkban való otthonosság és a különbségektől való idegenkedés érzete erőteljesen befolyásolja a nyelvi helyességről és helytelenségről alkotott képzeteinket. A kérdőívek anyagában ezt bizonyítja, hogy a legtöbb és legsokrétűbb válaszokat arra a kérdésre kaptuk, amely arra kérdezett rá, hogy mások nyelvhasználatában zavarja-e valami az adatközlőket. Erre a kérdésre érkezett a legtöbb konkrét nyelvi jelenséget megemlítő válasz is.

    ·       töltelékszavak,

    ·       agresszív beszéd, káromkodás,

    ·       nyelvjárásiasság/ nagyon falusias beszéd/ ha nagyon nyelvjárásiasan beszél valaki,

    ·       túl sok idegen szó,

    ·       ö-zés (nyökögés),

    ·       suk-sükölés,

    ·       nákolás,

    ·       névelő használata tulajdonnevek előtt,

    &mid
    dot;      
    mondatkezdő hát,

    ·       de viszont,

    […]"

     

     

    Forrás:

    Domonkosi Ágnes

    Nyelvi babonák és sztereotípiák: a helyes és a helytelen a népi nyelvészeti szemléletben

     http://www.gramma.sk/hu/kozonsegszolgalat/alkalmazott/domonkosi.rtf

     

    Ellenben ez nem a hivatalos álláspontom, engem is ki lehet készíteni ilyesmikkel, különösen a nák-olás idegesít. 

  • írta kossuth | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    peather: rendelős volt a dolog, sajnos erről lekéstél már, de biztosan fogunk még  pólót is csinálni, csak másfélét.

  • írta Barbo | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    Tudunk már valamit a kezdetről meg a helyről? Legalább az elejére beugranánk diplomaosztóról jövet és szétcsapósbuliba menet :)

  • írta Lennon | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    És kajakra mindenkinek csináltattatok pólót???

  • írta Lennon | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    bocs nem jelentkeztem be:) És kajakra mindenkinek csináltattatok pólót?

  • írta sinred | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    Nu, es hol intsunk bucsut a majunknak?

  • írta edward | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    Lennon: nyilván annak, aki rendelt és előre fizetett.

  • írta edward | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    Oops, mára ígértem helyet, ugye? Bocsánat, belemerültem a ZH-ra tanulásba. Nagyon valószínű, hogy kanapés kocsma lesz, csak még egyeztetni szeretnénk a tulajokkal.

  • írta Lennon | 2007. november 27-én este | Link erre a kommentre

    Oh értem… bocsánat az idoita kérdésemért még új vok:)

  • írta edward | 2007. november 28-án délután | Link erre a kommentre

    Lennon: No para :) Ha szeretnél pólót, rendelhetsz majd a következő szériából, amit csinálunk. (Persze az másfajta lesz, de talán az is tetszik majd.) Tutira látni fogod majd, itt lesz szép nagyban valahol. Meg lehet, hogy e-mailt is küldünk róla.

  • írta ZsuKov | 2007. november 28-án este | Link erre a kommentre

    Lennon: Nem kajakra, hanem felsőtestre rája. (kolbásszal meg pizzatésztával, igen)

  • írta suexID | 2007. november 28-án este | Link erre a kommentre

    Srácok, lévén én vidéki pötch vagyok, de ZsuKov kollégával tudom tartani a kapcsolatot, megoldható, hogy ő vegye át a pólómat helyettem?

  • írta kossuth | 2007. november 28-án este | Link erre a kommentre

    suexID: röviden és tömören: ja. :)