S teremtüvé a CsillagTúra gonosz ikertestvérek és vérengző maflacsok által. Megjelenének lángoló csipkeszoknya képében, s nyújtanák alant mindazon hívő népeknek két táblát: A és B tábláját az Útnak, melyen báránya végül a világosságba és az angyalok fanfárjához vezend.
S adá az Útra állomásit a létnek, s adá feladatit embernek és asszonynak, hogy az úton el ne tévedjék, és az úton illőn vezettetik. Ám csak nyerheti el az örök üdvöt, ki megtevé a Főrendező óhaját, mely tábláin leend. S adá ezen parancsolatoknak az előfeladat nevet, és feltevé az ő minimál-rücsök oldalára, hogy a hívő szeme magába foghassa nagyságát.
És elégedett vala a Rendezőség. És ők lakmározának málét és lajhárt, sós ringlit babbal, zsenge gyökereket és gyönge szekereket és…
Szóval CsillagTúra. Mint az már mindenkiben tudatosulhatott, a feeling ez évben a sorozatok köré épül, ám a kevésbé sorozatbuzbarát túrázók örömére nem kell ezer Jóbarátok részt, félmillió Barátok köztöt és 10 évadnyi south parkot megnézni, hogy a feladatokat megértsétek.
Kikerültek az előfeladatok. I mean, mindegyik (mert 1-2 több időt igénylő eddig is volt kint, de most a hajtás feladatok is:)), valamint a beosztás is.
A Himmel az A útvonalon megy.
Ám azt egyszerűség kedvéért idemásolom az előfeladatokat:
– Gyertek a kedvenc filmsorozatotoknak megfelelő jelmezben (több is lehet)! (100p)
– Forgassatok Hasselhoff-videót, és töltsétek fel a CsT napjáig (ápr. 5.) youtube-ra. A videó egyik tag-je legyen ‘csillagtúra’! (100p)
– Macguyver funky: csináljatok csirkeszarból atombombát! (100p)
Illetve az útvonalfüggő előfeladatok:
1. Hozzatok hámuszat! VAGY Legyen Nálatok törölköző! (+50 pont)
2. Fessétek le egy vászonra, mi lesz belőletek a túra utolsó állomásán. A csapatkapitányotok a túra alatt viselje a jövő ismeretének terhét a vállán. (+50 pont)
3. Hozzatok fiktív számlákat minel nagyobb összegekben az alábbi tételekről:
– szesz (+25 pont)
– lőfegyverek (+75 pont)
Az második útvonalelőfeladathoz mindössze ennyit hangulatkeltésnek:
„Már megint szétcsaptad magad?
Lefestettem a jövőt.
Mi, ez a hányás neked festmény?
Nem, ez a “hányás“ a jövő.“
A honlapon lévő térképek inkább csak tájékoztató jellegűek, a rajtnál kapjátok meg az állomások pontos helyét :) Mivel én is A útvonalas vagyok, majd találkozunk!
10 komment A kommenteket és trackbackeket lezártuk.
Ja!
11:10kor indultok a KPMMF-fel, bár ez fent van CsT oldalon.
Ja, a linket plz szereld meg Kossuth, lemaradt a http:// az elejéről.
Addigis itt van ez nézegetni.
Köszönjük szépen az információkat. A háttérben már gőzerővel (értsd: tényleg) megy a szervezkedés :)
Zsír:)
Tényleg csak 7en jöttök?
A franc se tudja, hányan megyünk, de hétnél tuti többen.
Háhá! Majd akkor találkozunk a Nagyréten, jól!
Feltéve ha nem tévedek/ünk el…
Gábor: ok, feltéve hogy nevezőtúráig ott leszel, ugyanis ha elolvastad, most nem a nagyréten végződik.
Eddy: Nem tudom ki mondta, viszont együtt mentek a KPMMF-fel, és ők 11-en vannak, és ez eredetileg azért kreálódott így, mert hogy kevesen jöttök. Na mindegy, ez a végleges, én meg még gondolkodom, várjalak-e titeket vmi különfeladattal. Ja, a pápás pólómat nem adnád át ünnepélyes keretek között mint a legutolsó embernek, aki nem vette át? Mert megköszönném, ha elhoznád :) plusz utána lehet himmel pólóban rendeznék cst-t:)
heyy!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
mieza free tibet itten a főoldalon cucc, nem politizálunk, mondjuk ez picit más, de mi meg miért meg hogy, nem kellene erről egy thread, vagy infó vagy valami, ha már így itten van?
boscs ide, de gondoltam ez itten jó lesz, nem sunyin a főoldalra ;P
1. De, politizálunk. Mi legábbis régen szoktunk.
2. Nem akartam annyira szószátyárkodni róla, de megtehetem.
Uhh, annyi minden van nekem ezzel kapcsolatban a fejemben, hogy csak na. Alapvetően szerintem a történtek megítélésével -elítélésével kapcsolatban elég egyhangúan szavazna mindenki. pár kérdés irány mutatásnak, ami bizgeréli a fantáziámat.:
Tulajdonképpen, konkrétan milyen okokból indultak ki a tüntetések (elnyomás)?
"Zavargások" – Olimpia, ez mint morálisan hogy illeszthető össze mindkét! oldalról?
Kínai diktatúra központba kerülése a gyilkolászások miatt, és a gazdasági boom – mindenki odavan a demokráciáért, meg liberalizmusért, erre az amerikai gazdaság akkorát puffant, a túlzott profit termelés kényszere alatt, mint ide egy nagyon messzi dolog. Hogyan lehetséges az, hogy egy ennyire központosított, politikailag erőteljesen irányított kvázi birodalomban, ennyire nagy gazdasági ugrás következzen be? (sokan vannak, meg lehetőségek meg minden, de a szociális háló eléggé kérdéses)
Milyen hosszú távú hatásai lehetnek a mostani ennyire középpontba került konfliktusnak? – mind globális megítélés -"társadalmakilag",mind politikailag, mind gazdaságilag.
Más nagyobb diktatúrák, hogyan ítélik meg a tibeti helyzetet vajon? (russia, kuba, ..)
egyenlőre ennyi, szűk halmazban, ami érdekelne engem, tőletek vélemény. :)