Az akvarisztika egyre jobban elterjedő irányzata az akvakertészet. Évente megrendezett nemzetközi versenyeken a pályázók között akár ilyen művészi szintű munkákat is találunk:
Már kb két éve van akváriumom az albérletben. Már az elejétől kezdve szerettem növényeket is ültetni a halak mellé, mert az üde zöld színfolt egyrészt díszíti a szobát, másrészt pedig nyugatólag hat. (tényleg)
Az utóbbi időben egyre jobban érdekel az akvarisztika egyik irányzata, az akvakertészet. Ez az irányzat Ázsiából, azon belül is Japánból ered, egyik első képviselője Takashi Amano, az Aqua Design Amano alapítója, természetfotós és akvakertész.
Mára már több nemzetközi versenyt is rendeznek évente, több száz beérkezett pályázó közül választják ki a nyerteseket több kategóriában, az 1 literes akváriumtól a több ezer(!) literesig.
Egyes akvaristák szerint viszont ezek az akváriumok nem tartósak, 2-3 hónap kell, amíg a növények összenőnek megfelelő tápanyag és co2 adagolás mellett, fotózás után viszont szétszedik őket.
Én viszont próbálok olyan körülményeket teremteni, hogy megmaradjanak tovább is, persze azért az akváriumaim nem ilyen szépek, de lassan de biztosan haladok :)
Még több kép:
12 komment Szólj hozzá vagy trackbackelj ránk vissza
Az az első kép az tényleg nagyon szép! Nekem csak madárpókom van. A terráriumban amiben tartom van két kő, rajta egy harmadik, alatta tőzeg. A köztük lévő üregben éli magánéletét.
az első képen az bonsai? (ha jól írtam le) ha az, nem tudtam hogy vízben is él…
Ez a legfelső kép, ez totálisan kókemény.
Ezek qrva jól néznek ki. Az első képről nem hittem el hogy akvárium csak amikor megláttam az apró halakat…
Gyönyörűek.. mennyibe kerülhet egy akváriumot ilyen szépen megcsinálni?
Hát nem lehet valami olcsó, de persze attól függ, mekkora akváriumot építesz, mert például a legfölső képen egy 54 literes akvárium van, míg az alatta lévő ránézésre is vagy 4 köbméter (4000liter)
Persze attól függően mekkora a medence, attól függ milyen fűtő, szűrő világítás kell bele, és még ugye a növények tápanyaga, a co2 meg a satöbbi.
Viszont minél nagyobb egy akvárium, annál könnyebb benne egyensúlyi helyzetet létrehozni, annál kevesebb beavatkozás kell az egyensúly létrehozásához.
kontra: zőcséges képek – sztem optimálul néznek ki..
tyűű ez szép!
Ja, ez a zöldségtéma szintén elég faszányos. :)
Amióta vettünk speciális fénycsövet, a mi akváriumunk is sokkal szebb. Növények nélkül olyan kihalt és… olyan lapos az akvárium. Szal megéri törődni a növényekkel is.
hát, ezek a képek lenyűgöztek télleg nagyon durva. a ember hajlamos azt hinni, hogy már nem lehet újat alkotni, mert h már mindent kitaláltak, és mégis, van új. nagyon durca. a zöldséges képeken megindulva, bár ez nem ehhez a témához tartozik, mégis ha vkit érdekel ezt nézzétek meg. megjegyezném az össze kép valódi kép, csak át lett dolgozva, de nem számgépes animáció.
bimb000: nem gyengén érzékelhető a 3D avagy animáció rajta, de mégis enyhén érezhető rajtuk hogy valódiak (főleg a disney-s)