a mikulás gyára

Nem, ez nem olyan, amilyet a tévében mondanak! Nem főpolgármester, nem szuper zenész, nem szóvivő, nem kívánságteljesítő vagy egyéb médiaszemélyiség mondja! Én mondom, hogy gyertek ki a Felvonulási térre, hozzatok magatokkal tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodásiszert, (használt) használható ruhát, könyvet, iskolaszert, játékot, ha tehetitek, bármilyen aprócska mennyiségben! Mert jó helyre megy, oda, ahol szükség van rá, nem csak karácsonykor!

Ki vagyok én, hogy ezt mondom? …A Télapó egyik manója vagyok jelenleg félállásban. Egészen december 21-ig, mert addig van nyitva a Mikulás gyára, hétvégén 10-22, hétköznap 16-21 óráig.

Ma nyitottunk, adományokat gyűjtünk és látványoságoskodunk értük cserébe. Olyan a gyár, mint egy hógömb, amit ha megrázol, akkor hull a pelyhes. Belül manók rohangásznak le, föl dobozokkal, kívül pedig kosárba gyűjtik a kedves emberek hozományait! Nagyon-nagyon sokan jönnek, kicsik, nagyok, még kisebbek és még annál is nagyobbak, mindenféle csomagokkal, vagy csak egy pár új zoknival, ki mivel tud segíteni.

Szóval én mint az egyik elkötelezett manó, piros sapkában, azt akarom mondani, hogy ha igazán hűek akartok lenni a himmelhez és terézanyához is, akkor jöttök, hoztok, ha tudtok, és visztek szaloncukrot, hűtőmágnest cserébe. Kicsike kis jóérzés!

(Igazán szükség nem annyira a játékokra van, hanem a többire, mert rengeteg helyes gyerkőc ajánlja fel a saját játékai egy részét! Úgy tűnik a mosószerre és a színes ceruzára meg a konzervre, rizsre, cukorra… nagyobb szükség van a többiektől!

És még egy fontos: még az országban sok egyéb helyen, plázákban szintén lehet leadni adományokat, vagy a posta honlapja szerint bármelyik postahivatalban is!)

Manótársaim és a rászorulók nevében köszönöm, ha figyeltetek ezen a szent helyen, ahol ilyesmi felhívás kissé szokatlannak tűnik nekem is!

2 komment A kommenteket és trackbackeket lezártuk.

  • írta Marietta | 2009. január 3-án este | Link erre a kommentre

    Szia Télapó én hiszek bened de a barátaim mit mondjak higyenek nekem?

  • írta megatron | 2009. január 9-én délután | Link erre a kommentre

    marietta, te durván gyorsozol igaz?