Egy nemlétező buli

Csak nekem jött le nagyon rosszul a Kosheen-es ELTE TTK gólyabál, vagy nektek is hasonló volt az élményetek?

Az alanti kép, amin boldogan ücsörgünk Zolival, talán az egyetlen vidám dolog, ami eszembe jut róla, úgyhogy ezt gyorsan ide is teszem a beszámoló elé:

Szóval az odavezető úton egészen jól sikerült hangulatba kondicionálnunk magunkat Boróval, Balázzsal, Gergővel és Zolival, annyira, hogy még a rettentő hideg se tudta elvenni a kedvünket.

Azonban amint odaértünk, negatív rezgések sora kezdte bombázni a vergődő kis finnyás lényemet – a koedukálttá vált WC előtt álló tizenöt emberes sor, a ruhatár előtt sorban álló hadifogolyoszlopok (ha fél órát nem kellett várni, akkor egy percet sem), a két darab pult előtt hömpölygő tömeg – úgy éljek, hogy többen voltak a pultnál, mint egy átlagos méretű kormányváltó forradalom. A fél órás várakozási idő itt is alsó becslés.

A lassan rajtunk eluralkodó kétségbeesésen még a sok jelenlévő kedves ismerősünk sem segíthetett, ugyanis még a Kosheen koncert előtt sikerült elvesztenünk mindenkit.

A koncertre még befurakodtunk valahogy a hátsó sorba, de valahogy közel sem sikerült a Kosheen-nek azt a hangulatot generálnia, mint a Pendulum koncerten akárkinek. Lehet, hogy tényleg igaza volt az origo-s cikkírónak? Mi legalábbis megijedve vettük számba ezt a lehetőséget Zolival. Valahogy jóval inkább a kiégettség jött le a zenekarról, mint a lelkesedés.

A Dévényi Tibi bácsi-féle retropartyról inkább nem mondanék semmit, most, hogy az Indexes interjú után egész szimpatikus lett a volt műsorvezető úr.

Ráadásul a vége fele már kezdtem beteg is lenni, úgyhogy az ürességtől kongó Vodafone-szponzorált szoba után gyorsan haza is bandukoltam – elnézést az elbúcsúzás hiánya miatt mindenkitől, de gőzöm se volt, hogy hol vagytok :) 

6 komment A kommenteket és trackbackeket lezártuk.

  • írta ping-win | 2007. október 21-én este | Link erre a kommentre

    tényleg nem volt egy nagy szám. főleg szerencsétlen gólyákat sajnálom, hogy sok idegen bepofátlankodott a gólyabáljukra és tönretette :D :P

    ami érdekes volt az az, hogy amint vége lett a kosheennek a tömeg valahogy eltűnt. és jól tette, mert az utánalevő "dj" szimplán megölte a bulit.

  • írta http://www.balulap.hu | 2007. október 22-én hajnalban | Link erre a kommentre

    Az a meglepő, hogy mindenki Korda Gyuri meg Dévényi Tibi bá’ miatt fogta a fejét, hogy "Hogy lehetette ezt a szart kitalálni?!" aztán ők jobb bulit csaptak, mint a Kosheen!

  • írta PAStheLoD | 2007. október 22-én hajnalban | Link erre a kommentre

    A gólyák azt se vették észre, hogy volt gólyabál.. legalább is az üres üvegek mennyiségéből valami ilyesmi következik :P

  • írta balazs | 2007. október 22-én este | Link erre a kommentre

    Mi a Kosheen-re már csak a galérián fértünk el, onnan egész jó volt, bár nem az a bulizós hangulat volt ugye, inkább a szemlélődős. A tömeg miatt viszont mi is csak két sört ittunk, valamint a hideg miatt háromszor mentünk ki cigizni, ilyen szemponból meglepően pénztárca- és egészségbarát volt a buli. Dévényi Tibi bácsi viszont meglepően nagy bulit csinált, már ment a Kosheen (egyik cigizés alkalmával pont ott voltunk ahogy megérkeztek és karnyújtásnyira voltak tőlünk!!! :-)), amikor ő még javában tolta, és nem kevés ember bulizott a zenéjére.

  • írta edward | 2007. október 23-án hajnalban | Link erre a kommentre

    Egyébként a villanykari gólyabál meghívójában találtunk egy furcsa részt, idézem:

    "kutya cica nov. 16-a
    Szentháromság tér Levéltár és csicsa
    Gólyabál nélkül ez az év is fika
    bulizunk, mert mindenki azt akarja

    valahonnan ismerős a ritmusa... http://youtube.com/watch?v=s9SrZkM5TWE"

     

  • írta Lacci | 2007. október 23-án este | Link erre a kommentre

    Semmi közöm nincs hozzá!!!!!

     :)….