Szükségállapot

Mondják hogy a hazai kollégiumok egészen jól használhatóak és felhasználóbarátak.
Baromság.
A miénk még ki is gyulladt.Ezt hozta a mikulás.De legalább volt egy kalandos esténk.
Szenvedéseink naplója alant olvasható.

Történt egyszer nem is oly rég,hogy elhatároztuk páran,megtekintjük az Alien második részét.És úgy is lett.Megkezdtük a filmezést.Kis idő múltán jött haver szólni,hogy lehet tűzriadó lesz,mert a nyolcfélen terjed a füst.Mi bátran tovább filmeztünk.

5 perc elteltével jött a szomszéd megkérdezni,hogy vajh nálunk sincs e áram.De akkor még volt.2 percre rá,nálunk is elment.A laptop átváltott akksira,mi rendületlenül folytattuk az filmezést.

Aztán beindult a sziréna.Szívtuk is a fogunk,hogy nem halljuk a filmet.Majd jött a tömeghisztéria,rémült sikolyok és gyülekezés a teraszon.Nekünk valahogy nem volt hangulatunk ilyesmihez.Kimentünk szétnézni,majd vissza a szobába.

Mikor már midnenkit kimenekítettek az épületből,döntöttünk úgy,hogy mi is lesétálunk a portára.Előtte azért még szétnéztem a szinteken,hogy mekkora a füst és hogy van e valami mozdítható érték hátrahagyva.Sose lehet tudni,ugye.

Útközben összefutottunk a tűzoltókkal.Épp arra próbáltak rájönni,hogy mi okozza a füstöt.Egyikük lerakta a poroltóját én meg a vaksötétben sikeresen felrúgtam.Sebaj,megvolt az aznapesti kaland.Aztán lenn a rémült tömegben informálódtunk meg röhögtünk egy jót pár emberrel.

Volt,aki úgy döntött,elmegy máshoz aludni,mert reggel korán kel.Végülis mindegy volt,mire odaért,már minket is visszanegedtek.De legalább sétáltam egy jót és volt időnk beszélgetni,míg kísértem.

Elektromos tűz.Kiégett az elosztó vagy tudomisén.Lényeg hogy nem volt áramunk másnap estig.Az iylesfajta technikai visszaesés érzékenyen érint.

Tény,hogy a gyertyafénynél pisálásnak is meg van a maga romantikája.Ahogy a lágyan ingó láng mellet próbálsz célbatalálni.
A mécsesekkel halványan megvilágított folyosók szinte kellemesnek hatottak.Mintha valami ódon kastély lakói lettünk volna mind.A trauma és a stresszhelyzet meg a sötétség pedig összehozta az embereket,még azokat is akik nem is beszéltek egymással a történtek előtt.

Na meg az a csend.Éles,szinte földöntúli csend honolt az egész kóterben.És minden nyugodt volt.Sosem láttam még ilyennek a kolit.

Persze voltak negatívumok.Például fellépcsőzni a nyolcadikra,az nem olyan vicces.A leolvadni készülő hűtő pedig már kiábrándító.Nem is beszélve arról,hogy egy napnyi áram és nethiány,már komolyan az ember agyára megy,és elkezd alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.Jelen esetben a civilizációs visszaesésre gondolok.

Példának okáért,én már másnap ebédre lángolt parasztkolbászt bicskáztam(!) kenyérrel.A szomszédom elkezdte növeszteni a bajszát és posztómellényt húzott.Délután már kirajzolódott előttünk,hogy ha sikerülne szerezni egy üres fémhordót,kitehetnénk a teraszra és rakhatnánk benne tüzet,hogy körbeálljuk.

Estére hálistennek minden visszaállt a régi állapotba.Megint volt villany és fűtés,búgtak a hűtők,dübörgött az erősítőnk,kopogtak a billentyűk a klaviatúrákon,újra lehetett főzni.

De azért az az éjszakai kis füst és tüzecske,a ránk borult sötétség,és a másnapi áramtalanság egy dologra biztos jó volt.

Kicsit közelebb hozott minket egymáshoz.

De azért a hazai kollégium állapota…szóval szar:)

 

Pécs,Jakabhegyi Kollégium December 5.

11 komment A kommenteket és trackbackeket lezártuk.

  • írta tako | 2007. december 13-án délután | Link erre a kommentre

    SCH-s gyertyafényben borozgatások… :) Mert mit csinál az infós, ha nem tud gépezni? Nekiáll inni…

    És volt, akit egy év után ismertünk meg a szinten. És előtte is végig ott volt. 

  • írta Malyer | 2007. december 13-án délután | Link erre a kommentre

    :D ilyenkor sajnálom kib*szottul, hogy nem kolis lettem 8.után.S ilyenkor sírni támad kedvem, és megpróbálok nem visszagondolni arra a sok elfecsérelt évre…
    Jó nektek!

  • írta edward | 2007. december 13-án este | Link erre a kommentre

    Igen, a jelenség ismert. Ha egyszer elmegy az áram, a kollégisták elkezdenek érdeklődni egymás iránt. Bár mi néha amúgy is csináltunk ilyet, emlékszem, amikor szülinapomra kaptam Gergőtől, KZ-tól meg Lalitól egy nagy bádogvödröt, és kiültünk a szoba elé egy pokrócra sangriázni.

    A koleszok rusnyák, aki mást mond, az hazudik. De ettől még koleszban lakni nagyon jó. Még ha egy idő után képes is az ember agyára menni. :) 

  • írta kossuth | 2007. december 13-án este | Link erre a kommentre

    Bazzeg, és lebádogvödrözi a Full Moon koktélos vödröt. :) Ok, hogy valóban egy 10 literes bádogvödör, de a valódihoz teljes mértékben hasonlító Full Moon logót rajzoltunk rá. :) Tényleg, valamikor kéne inni belőle egyet.

  • írta edward | 2007. december 13-án este | Link erre a kommentre

    Nem tehetjük, sajnos a fürdőszoba-felújító dilettánsok bádogvödörnek nézték, és sittet hordtak benne, hogy dörzsölné meg őket a villamos a másfélméteres HILTI ütvekalapálóvésőjükkel együtt. Azóta már nem tudok ugyanúgy ránézni. :) Elveszett a varázs.

  • írta kossuth | 2007. december 13-án este | Link erre a kommentre

    Ó, hogy szarjanak sünt. Valami módon pótólni kellene a divájszt, mert mégis.

  • írta edward | 2007. december 13-án este | Link erre a kommentre

    Szerintem bárhol újíthatunk egy stock vedért, csak alkalom kell. Melyikünknek lesz mostanában szülinapja? :)

  • írta gergo | 2007. december 13-án este | Link erre a kommentre

    amikor csillagtúrára vittünk full moon-t az volt még a jópofa. kár, hogy kz viszonylag korán felrúgta az enyémet

  • írta edward | 2007. december 13-án este | Link erre a kommentre

    Ja, a CTU-s csillagtúra. Mindenkinek saját CTU-s nyakbaakasztós passal és vízipisztolyokkal. Az volt eddig a legjobb csillagtúránk asszem. :)

    Bakker, figyelitek, hogy nosztalgiázunk? Eljárt felettünk az idő végleg. Most azonnal csinálnunk kell valami f.szságot, amit utólag emlegethetünk. :) 

  • írta tako | 2007. december 14-én hajnalban | Link erre a kommentre

    Úgy néz ki, idén az ikrek rendezik a csillagtúrát.

    Jó lesz ám! 

  • írta E-my | 2007. december 15-én este | Link erre a kommentre

    azért a Schimán is pályázott…

    igaz pályázatot nem írtun, de összedobtunk egy kis videót…

     Eztet itten, szóval gyertek erősen CST-re és talákozunk, max nem emlékszünk rá :D

     (a videón jimmi és MikiNW nem részeg!!! Ellenben jah de az!! ikszdéé)