Mindannyiunk szeretett Hammond tábornoka, akit oly méltatlanul felejtettünk el megszemélyesíteni Csillagtúrán Garland őrnagyként, vasárnap reggel átlépett az eseményhorizonton, és bizony már nem jön vissza. Mormoljunk el érte egy Asgard imát, és alkalomadtán tartsunk egy Goa’uld-ivást!
Hmm, mi lenne, ha megszereznénk erre a célra a felújított 1004-et? :)
18 komment Szólj hozzá vagy trackbackelj ránk vissza
két helyről is :) elsősorban a Twin Peaksből, ezeket mondta Briggs őrnagy, amikor eltűnt majd előkerült, aztán ezt idézték egy versben.
"Emlékszem, ahogy a lángok között fölsejlettek egy sötét árnyalat körvonalai… Azután semmi… arra emlékszem csupán, hogy az elhamvadt tábortűz maradványai mellett állok két nappal később…. Léteznek már olyan fejlett módszerek,
melyek segítségével képessé válunk feloldani az amnéziát? Holott az emlékezetemben nem tapasztalok visszaesést… Tisztán érzékelem, ami történt. Szinte tapintható minden. Érzem az illatokat, hallom a hangokat, mindennek tökéletesen a tudatában vagyok. Mégis olyan távoli az egész. Aligha emlékszem ezen kívül valamire. De egy kellemetlen látomás most is kísért. Egy óriási bagoly, átható tekintetű, épp eléggé ahhoz, hogy elsötétítse az emlékezetem. Magamnak is egyre csak ezt ismételgetem: ez szigorúan bizalmas. Jóllehet a titoktartás… egyre kevésbé tűnik fontosnak nekem. Talán vannak olyan ismeretek, amelyek olyan jelentőségteljesek, hogy túllépik a határt. Nem lehet ármánykodni velük.
Olyan súllyal nehezedik ránk ez a tudás, hogy szinte meghaladja az… Miért ez a fájdalmas küzdelem? Az én lelkemért?"
Pincében van egy, felhozzam?
Tao qua Hammond?! Minden tun’cma’le-t neki a tuat-on!
ej ej, nem is tudtam, hogy már "ennyi" idős volt. szerettük, szeretjük továbbra is :)
Garland Briggs őrnagy a Twin Peaksben…
"Any time a man dies in war, he dies too soon…"
Legemlékezetesebb alakítása mégis a MacGyver-ben volt: "Cement truck driver"
.
hetes ékzár végleg aktiválva
In deed… :(
RIP Don S. Davis.
:( ez szomorú..pedig milyen szép volt az üvegfal mögött, a kapu kék fényével megvilágítva. :(
Ma láttuk a Twin Peaksben, magyar hanggal…
És egy ráérő ember resizeolja a képet, mert elfelejtettem!
nem tudtam elképzelni cím alapján, mi lehet a szomorú. de ez tényleg…
Bassz… nincs valakinél egy szarkofág???
Tökjó szerepei voltak. Illett hozzá ez a karakter.
Scully ügynök apukája :(
Hm… Ez idézet? Ha igen, honnan?