Nosza, ismerkedjünk!

Tisztelt kispandák, NAGYPandák, alkoholista pandák, absztinens pandák, mutáns és vad típusú pandák!

Lehet, hogy ezt a thread-et a főpandák törlik, de azért hátha.

Szóval annyiról volna saw, hogy a himmel – legalábbis számomra – kezd egy mindennapos, kellemes kikapcsolódássá válni, és talán nem csak én érzem így, de kezd egy kis közösség alakulni köré. Mert ha megnézitek a thread-eket, a 807 (a thread indulásakor) kis pandából az igazán aktívak, akik naponta hozzászólnak(unk) vagy threadet indítunk, csak 20-25-en vagyunk. Ezért ötlött fel bennem a gondolat, hogy ha nincs ellenetekre, lehetne egy olyan thread, ahol bárki, bármiféle elvárás nélkül írhatna magáról egy pár szót, amit fontosnak tart a user "szerep" mellett.

Ha tévedek, hát a mémevolúció egyszerűen kirostálja a threademet.

Az evolúció már csak ilyen.

És kezdeném is, ha nincs ellenetekre.

5-ödéves biológuhallgató vagyok Szegeden, itt is élek már elég ideje ahhoz, hogy beleszeressek ebbe a városba. A 31-iket taposom (ha jól emlékszem, több híres alakja van a történelemnek, akik ekkor bontakoztak ki. Nem nagy nevekre gondolok, csak olyanokra, mint Buddha vagy Jézus)

Emellett – mármint a fehérjekutatás és a szokásos egyetemi szopás – mellett 6 éve kínai kalligráfiát tanulok/gyakorlok, repülőgépeket tervezek és modellezek (ezzel kapcsolatban lesz is egy meglepim a himmel.hu számára), grafikai designnal és számítógépes grafikával foglalkozom, és tavasszal lesz a Buddha-szentélyem "avatása", a Szemnyitó Szertartás, ami által a lakásom zen templommá leszen (komoly). Összességében tehát egy elég szürke, átlagos hétköznapi figura vagyok.

Várok még a thread továbbfejlődésére, de ha nincs igény egy ilyenre, akkor egyelőre szerintem ennyi infot írok magamról.

A többi a másik 806 kispandán múlik.

51 komment A kommenteket és trackbackeket lezártuk.