Kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miénk

Kissé ugyan megkésve, de mégis úgy éreztem, ez most tényleg megérdemel egy threadet, hamár sok okos bácsi megannyi álmatlan éjszakája van benne. Részletek odabenn…

                               

Nos. Remélem mindenki rájött, hogy a Gömböcről van szó. Ez a kis találmány az első magyar felfedezés, amiről a Mathematical Intelligencerben is beszámoltak a Rubik kocka óta, ezért talán megéremel pár sort. A dolog lényege az, hogy ennek a jószágnak csupán egyetlen stabil, és egyetlen instabil egyensúlyi helyzete van, és azt is bebizonyították, hogy ennél kevesebb egyensúliy helyzettel rendelkező test nem létezhet.

 

A dolog létrehozásának elég komoly elméleti háttere van, amit inkább nem írok most ide, de elolvasható itten e

A gömböc, mint olyan egy természetben is létező forma, az indiai csillagteknős páncélja működik hasonló elven, hogy a felborulás után könnyen talpra tudjon állni.

A Millenárison augusztus 20-ig tartó tárlatán egy aluimínium gömböccel még játszani is lehet.

                           

A feltalálók Domokos Gábor és Várkonyi Péter, mindketten a BME-n dolgoznak. 

És a dolog legérdekesebb része, hogy az eredeti, elsőnek elkészített gömböcöt már nem lehet bemutatásra használni, mert a sok prezentáció és sajtóértekezleten való tesztelgetés során bekövetkezett kopás és alakváltozás miatt már nem ugyanazok a tulajdonságai, több stabil és instabil egyensúlyi helyzete is van…

Hát ennyi lenne a móka mára kedves gyerekek…

24 komment Szólj hozzá vagy trackbackelj ránk vissza

  • írta Swedish | 2008. augusztus 12-én reggel | Link erre a kommentre

    de magaddal viheted egy lakatlan szigetre, botra szerelve lándzsaként is használhatod estébé…

  • írta Malyer | 2008. augusztus 11-én este | Link erre a kommentre

    De elronthatjuk!

  • írta robby | 2008. augusztus 18-án délután | Link erre a kommentre

    nem annyira izgalmas mint egy rubik kocka, de a szándékot értékelem. :)

    csak nehogy nagyon elterjedjen, és megvaduljanak , elöször a fix ponton nyugodva kilesik az alkalmas pillanatot, majd hirtelen haragból belendülnek és torkonharapnak, aztán övék lesz a föld.

    volt egy ilyen legenda jóslat mese is, ha jól emlékszem kis GÖMBÖC volt a címe pont, gondolt egyet ugyan így, kilendült a fix pontból, és beharapta a fél falut. nem akarnék riadalmat kelteni, de jobb lesz ezekkel vigyázni itten, szerintem gyanús.  

  • írta robby | 2008. augusztus 19-én délután | Link erre a kommentre

    nyilván kolléga, de most újra feltalálták, terminátornak is kellett vagy 4 epizód, hogy csavarokra szedje a robotokat, és itt csak a második rész jön, deja vu mint a múmia visszatér..

    "..kiskoromban lány voltam, és bugyit hordtam..KOMOLY..ha nem hiszik kérdezzék meg anyukámat.." 

Szólj hozzá  

Figyulim! Amit ide írsz, azért vállalod, hogy te vagy jogilag a felelős. Sajnos van olyan ember az interneten, aki képes érte beperelni. Ne árts.