
Egy bevezető abba, hogy mi is általában a Himmel – ha most, vagy nemrég regisztráltál, mindenképpen olvasd el!
Üdvözlünk a Himmelen! Most, hogy regisztráltál, egyből olvasóból íróvá és szerkesztővé léptél elő, azaz a közeljövőben velünk együtt alakíthatod majd olyanra, amilyen lesz. Mielőtt belevetnéd magad az írásba és kommentelésbe, szeretnénk, ha kicsit hallanál arról, hogy mi a mi eredeti célunk vele és milyen szeretnénk, hogy legyen.
A Himmelt eredetileg egy közös blognak alapítottuk Gergővel, KZ-val és Kossuthtal (a Schönherz 1004-es szoba egykori lakói vagyunk) azért, hogy amikor pár év múlva kiköltözünk a koleszból, akkor is halljunk egymásról. A dolog még lelkesítőbbre sikerült, mint terveztük, ezért az ekkori Schönherz Qpán is Himmel néven indítottunk csapatot, amihez rengeteg barátunk csatlakozott, legnagyobb örömünkre. Mivel így egyre többen nevezték Himmelesnek magukat, Kossuthtal elkészítettük a Himmel3-at (ez a blogmotor, amit most látsz), ahova már bárki regisztrálhat – lettünk is egyből úgy vagy tízen, tök zsír volt.
A következő Qpára készítettünk egy indulót, ami enyhén szólva népszerűbb lett, mint bármelyikünk gondolta volna. A Terézanyában pedig egyértelműen benne van, hogy aki nem Himmeles, az bizonyára buzi (politikai korrektség, ugye…); valószínűleg ez volt az oka, hogy hirtelen meghúszszorozódott a Himmelesek száma. :) Kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz az új Himmel, ahol reményeink szerint te is rendszeres látogató és cikkíró leszel – én úgy gondolom, hogy minden eddiginél sokkal jobb.
Node elég a f.szszopásból, lássunk egypár izgalmasan száraz technikai részletet és gyakorlati jótanácsot!
Bejelentkezés után amit valószínűleg először észreveszel majd, az az avatarod mellett a jobb felső sarokban lévő Tudokjobbat doboz. Ha a mindennapok során rátalálsz valami nagy bölcsességre, amit szívesen megosztanál mindenkivel, írd be ide, és csapj a mellette lévő nyílra – az új jelmondatod egy ideig a főoldalon is megjelenik majd, hogy mindenki lássa.
Figyelj arra, hogy minden egyes üzeneted megjelenik majd, ami elveheti a helyet mások legjobb mondásai elől – semmiképpen ne írj egymás után többet, hagyd hogy a többiek is kibontakozzanak :) A Tudokjobbatot elsősorban nem beszélgetésekre találtuk ki, tehát nem biztos, hogy érdemes mások mondásaira itt válaszolnod – erre van jobb megoldás is, majd látod később.
Az alatta lévő kis koronás gombbal tudsz új threadet, azaz új beszélgetést indítani. Ez a gomb igen kraftos cucc, hiszen minden egyes új thread a címlapon is megjelenik! Kis segítség, hogy mire érdemes figyelni egy új thread indításakor:
Téma. A leggyakrabban mindenféle vicces dologról, helyzetről írunk, amit akár a városban, akár a neten, akár a tévében, akár bárhol máshol találunk. De alapvetően bármiről írhatsz, amiről úgy gondolod, hogy sok mindenkit érdekel – ha kevés kommentet írnak hozzá, az valószínűleg mégsem érdekelt olyan sok mindenkit. Figyelj arra, hogy ez nem egy személyes blog – a mindennapjaidról csak akkor írj, ha tényleg viccesek. A himmel.hu-val és Himmeles eseményekkel kapcsolatos bejelentéseket hagyd nyugodtan ránk, ezekről majd írunk mi. :)
Hossz. Akkor indíts csak threadet, ha legalább egy-két bekezdést, vagy egy képet tudsz bele írni a témáról – ha csak egyetlen mondatot szeretnél közölni, gondold meg, nem lenne-e inkább jobb a Tudokjobbat rovatba.
Személyes üzenetek. Ne indíts olyan threadet, amit kifejezetten csak egy másik Himmelesnek szánsz – minden játékos nevére kattintva előjön a saját oldala, ahol tudsz neki üzenetet küldeni. Ezt pont az ilyenekre találtuk ki.
Kényes témák. Mi, Himmelesek általában nem vagyunk szívbajosak. Eddig két olyan kényes témát találtunk, amit talán jobb kicsit óvatosan kezelni – az egyik a pornó, a másik a politika. Ha valamilyen olyan dolgot szeretnél közölni velünk, amit nem szívesen mutatnál meg a tizenkét éves kishúgodnak (értsd: meztelen emberek vannak benne) akkor azt a thread belsejébe, ne a bevezetőbe tedd (így nem jelenik meg a főoldalon, de azért ott lesz). A politikával kapcsolatban írhatsz nyugodtan bármit, de figyelj arra, hogy lehet, hogy más máshogy fogja gondolni – tartsd tiszteletben mások véleményét, és írd le a sajátodat.
Flame. Egyetlen dolog van, amit nagyon nem szeretnénk, ez pedig a veszekedés. Ne írj a Himmelen se threadben, se kommentben, se sehol máshol olyat, ami valaki mást megsért. Ha valamin megsértődsz, hűtsd le magad, aludj rá egyet, és válaszolj higgadtan, ne legyél troll. Eddig még sosem volt olyan hogy erre szükség legyen, de a valóban anyázósnak ítélt kommenteket azonnal és mérlegelés nélkül törölni fogja a könyörtelen és kérlelhetetlen robotpanda. Félreértés ne essék: vitázni szabad. A gáz az, ha valakinek a személyére teszel keresetlen megjegyzést.
Ettől az egy dologtól eltekintve a Himmelt nem szeretnénk cenzúrázni semmilyen más okból sem.
Ecctétika. Legyen a threaded szép! Ne írj fölöslegesen sok smileyt, vagy írásjelet. (Egymás után kettő már biztosan sok.) Ne írj félkövér betűvel, nagybetűvel túl sok mindent, mert fölösleges. Hat-hét soronként kezdj új bekezdést, így könnyebb olvasni. Tegyél bele képeket (figyelj, hogy maximum 400 pixel szélesek legyenek)! Mielőtt elküldöd, olvasd át még egyszer, hátha benne maradt valami helyesírási hiba, vagy ilyesmi.
Várj és figyelj! A legjobb öt
let az, ha mielőtt elkezdenél új threadeket írni, vársz egy hetet, és megfigyeled, hogy milyen témákban írunk mi. Nagyon hamar rá lehet kapni a stílusra, és sokat számíthat.
Ha be vagy jelentkezve, tudod még módosítani a saját beállításaidat (usernév, szerep, avatar, e-mail cím), vagy küldhetsz hibajelentést nekünk, ha valami nem úgy működik, ahogy szerinted kellene.
Ha bármi kérdésed lenne akár az oldallal, akár a társasággal, akár a világ rendjével kapcsolatosan, kérdezz bátran ebben a threadben, vagy akár megkereshetsz engem személyesen is! Érezd magad jól :)
Beavatott arcok, kihagytam valamit? :)
138 komment Szólj hozzá vagy trackbackelj ránk vissza
Milyen szépen tudsz te "Na idefigyeljetek, kispöcsök" üzenetet írni:) Büszke vagyok reád, Eduárd!
Jöhet több háttérkép is! Vadak vagytok ! :D
Álmos szemeket kinyit, főoldalra megy, jobb oldali oszlop tetejére pillant, magát homlokoncsap.
Most komolyan, hova tegyük, hogy még feltűnőbb legyen? :)
nagyon lol nekem már a loretta grainshifter & mc fantom – terézanya (csapjad!)
videó kéne (terjesztésre)
mert nagyon bejött!!
sajt?
4.1-es szakirány..
most regeltem :D nem tom mit írjak de majd belejövök :D
Pali, minek tanulsz te számvitelt? Ööö … majd lehet kontaktolok veled, mert én is felvettem közismeretinek :)
Számvitel órán unatkoztam és elkezdtem ezt olvasni…. aztán mégis a számvitel mellett döntöttem.
Tehát ha láttam olyan pornót, amiben politikusok dugnak, akkor azt ne ide írjam?
Dehogynem, csak a címlapra ne rakj ki belőle képet. :)
ed. majdnem behánytam, de nagyjából mindent leírtál
Hát ez annyira szívhezszóló volt, nem jutok szavakhoz. Be lehetne linkelni a …mi az a himmel?-be, ha nem szedtem volna ki a kommentelési lehetőséget. :) Na mindjárt varázsolok egyet, hogy tudj írni bele.
hmm hmm.. nem fogok tudni regelni..
Sziasztok!
Én egészen véletlenül akadtam a videóra You Tube-on, idegbajos is voltam, hogy nem tudom leszedni YoutubeGettel, de aztán figyelmesen elolvastam a kommenteket. és élelmes ember lévén azonnal megleltem a Himmel oldalt, rajta a letöltési lehetőséggel. Ezer köszönet érte mindenkinek a Földön, mert ez annyira állat, hogy beégette magát végérvényesen a vinyóba!
Kérdés: Beillek-e a képbe, ha voltam annyira elszánt, hogy MINDEN hozzászólást elolvastam a lap tetejétől kezdve?
Vagy itt is érvényes a mondás, hogy "Akinek nincs a fejében, annak vana lábában"?
Honnan lehet letölteni a klippet és zenét?
Najócsakvicceltemhehe.
!tsötS
Köszi szépen, törölni kelett a QT-t de megvan!
Hi! Most töltöttem le én is…. nálam működött rendesen a letöltés!!!