2011, a ???? éve!

2011 Az emberszabásúak éve

Az emberszabásúak védelme érdekében indított kampányt az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége, amely kampányban a Fővárosi Állat- és Növénykert is részt vesz. A kampány keretében az emberszabásúak fennmaradását fenyegető veszélyekre szeretnénk felhívni a figyelmet, mi több, a fő látogatási szezonban adományokat is gyűjtünk majd a szabad természetben zajló védelmi programok közvetlen támogatására.

Részleteket itt olvashat!

2011 Az önkéntesség éve 

Az Európai Bizottság 2009 júniusában tett javaslata és az Európai Tanács 2009 novemberében hozott határozata alapján 2011 az Önkéntesség Európai Éve lesz. A 2011-es dátum szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen tíz év telt el azóta, hogy az ENSZ a nemzetközi önkéntesség évének nyilvánította a 2001-es évet. A program elindításával azt remélik, hogy az növelni fogja az önkéntesség népszerűségét, segít jobban tudatosítani az abban rejlő társadalmi értékeket, növelni fogja az állampolgári részvételt, és nem mellékesen segíthet a gazdasági válság leküzdésében is.

19 komment A kommenteket és trackbackeket lezártuk.

  • írta pali | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre

    Kínai Horoszkóp 2011 – Nyúl Éve


    A 2011-es év a kínai horoszkópban a Nyúl éve. Az új kínai év 2011 február 03.-án kezdődik és 2012 január 23-án végződik, amikor a Sárkány Évébe lépünk. A Kínai horoszkóp időnként a Nyúl éve helyett a Macska éve néven említi ezt az időszakot – A kettő azonos!

  • írta pali | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre

    2011 az Egészségturizmus Éve lesz

     

    2009. július 23-án ülésezett a Magyar Turizmus Zrt. Igazgatósága, amelynek keretében döntöttek a 2011. év tematikájáról. A döntést az után hozta meg a Szakállamtitkárság és a Zrt., hogy májusban kikérte a turisztikai szolgáltatók, a szakmai szervezetek, az önkormányzatok, a Tourinform-irodák, az oktatási intézmények és a média képviselőinek véleményét a tematikus évadokra vonatkozóan.
    Az idei Kulturális Turizmus Éve után 2010-re a Fesztiválok Évét hirdette meg a Társaság, 2011-et pedig az egészségturizmusnak szenteli. Az MT Zrt. a 2011-es kampányév témáját annak érdekében tartotta fontosnak már most kijelölni, hogy a turisztikai szolgáltatók és programgazdák mihamarabb elkezdhessék a felkészülést a csatlakozásra.

  • írta pali | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre
    2011: A KÉMIA NEMZETKÖZI ÉVE

    Kovács Lajos (Szegedi Tudományegyetem)

    Az ENSZ Közgyűlés 63. ülésszakán 2008. december 30-án, Etiópia előterjesztésére az A/RES/63/209 számú határozattal 2011-et a Kémia Nemzetközi Éve (International Year of Chemistry) megjelöléssel tisztelte meg. Az ENSZ az események fő szervezőjeként az UNESCO-t, valamint az IUPAC (International Union of Pure and Applied Chemistry – Elméleti és Alkalmazott Kémiai Nemzetközi Unió) szervezetet jelölte meg.

    2011-ben lesz szintén száz éve annak, hogy Maria Sklodowska-Curie megkapta a kémiai Nobel-díjat. Ez az évforduló ráirányítja a figyelmet a nők növekvő szerepvállalására a természettudományok területén, és az emlékév egybeesik a Kémiai Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (International Association of Chemical Societies) alapításának 100. évfordulójával.

    A Kémia Nemzetközi Éve programjaival a szervezők hozzá kívánnak járulni a kémia iránti elkötelezettség és lelkesedés növekedéséhez, különösen a fiatalok körében. Miként Koichiro Matsuura UNESCO-főigazgató köszöntő beszédében kiemelte, a kémia kiemelkedő jelentőségű szerepet játszik az alternatív energiaforrások fejlesztésében, valamint a Föld rohamosan növekvő népességének ellátásában. Tegyük hozzá, hogy erről és a kémia más szerepéről a laikus közvélemény vajmi keveset tud.
  • írta pali | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre

    2011 az Erdők Nemzetközi Éve

    2011 az Erdők Nemzetközi Éve. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a tavalyi év után (2010 a Biodiverzitás Nemzetközi Éve) most kifejezetten az erdők fontosságát, azok fenntartható kezelését és megőrzését szeretné kiemelni a nemzetközi évvel. Az erdők létfontosságú területek az emberiség és az élővilág számára:  bolygónk felszínét 31%-ban erdőségek borítják, itt él a szárazföldi fajok 80%-a és közel 1.6 milliárd ember függ közvetlen ezektől a területektől. Mindeközben az erdők 30%-át valamilyen módon felhasználjuk és átalakítjuk, amivel évente 13 millió hektárt veszítünk el ezekből az értékes területekből.
  • írta pali | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre
    Megkezdődött a Család Éve az egyházmegyékben

    2011. január 6., csütörtök 14:01 

    December 25-26-án ünnepi szentmisékkel kezdődött meg a Család Éve az egyházmegyékben. Az alábbiakban a veszprémi megynyitóról olvashatnak, ahol Márfi Gyula érsek Varga Istvánnal, a hittudományi főiskola és a papi szeminárium rektorával, Takáts Istvánnal, a Padányi Biró Márton RómaiKatolikus Iskolaközpont lelki igazgatójával és Nagy Károly kanonokkal, a bazilika plébánosával koncelebrálva mutatta be a szentáldozatot.

  • írta pali | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre
    2011: Az Anna Karenina Éve

    Miközben a csökkentett várólistákat nézegettem, sokak polcán felfedeztem a 12 kiválasztott közt az Anna Kareninát. Kicsit meg is nyugodtam, hogy ezek szerint nemcsak az én eddigi életemből maradt ki. De ez nem baj, mert olvasás előtt/közben/után egymást buzdíthatjuk. Ezért is lesz  
    2011: Az Anna Karenina Éve:).Továbbra is lehet csatlakozni! :)
  • írta pali | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre
    2011 a Vénusz éve

    2011 a Vénusz éve lesz! Minden évben másik bolygó érvényesíti hatását. 2011-ben a Vénusz, a szerelem bolygója kezébe kerül a „jogar”. Ez már komoly ok az ünneplésre! Ez mindenki számára egyet jelenthet: fellélegezhetünk, lazíthatunk, legalábbis egy kicsit. A Vénusz hatása alatt az élet könnyebb lesz, gazdagabb kisebb örömökben és nagy érzésekben. Természetesen a szerelem, az élvezet, a szexuális örömök, de a baráti kapcsolatok is érdeklődésünk középpontjába kerülnek.
  • írta pali | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre
    2011 Liszt éve lesz
     
    Jövőre Liszt Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepli a világ: a jubileumi év osztrák eseményeit szerdán ismertették Bécsben, a magyarországi programokat pénteken, a zeneszerző születésnapján hozzák nyilvánosságra. Az évfordulóhoz kapcsolódó osztrák honlapok és plakátok kora szupersztárjaként, jellegzetes orrán napszemüveggel ábrázolják Liszt Ferencet. A születésének 200. évfordulóját ünneplő, megemlékezéseket, koncerteket, kiállításokat, szimpóziumokat felvonultató, összesen 200 programból álló eseménysorozat Ausztriában 2011. január 27-én indul. A Lisztomania elnevezésű osztrák programsorozat címét Hienrich Heine költőtől kölcsönözte, aki annak idején a zongoravirtuóz rendkívüli népszerűségét írta le ezzel a szóval. Az eseménysorozat központja Raiding lesz, ahol Liszt szülőháza mellett négy éve nyílt egy kiváló akusztikájú koncertterem. Intendánsai, a zongoraművész Kutrowatz-fivérek – Eduard és Johannes, akik maguk is szenvedélyes Liszt-játékosok – négy blokkba, az évszakokhoz igazítva szerveznek koncertsorozatot, amelyen olyan kiváló muzsikusok lépnek föl, mint Jelizaveta Leonszkaja, Ivo Pogolerich és Daniel Barenboim. A szervezők az évfordulót arra is fel akarják használni, hogy bemutassák, mennyire távol állt Liszttől mindenféle konvencionalitás. Mivel a zeneszerző műveinek mindössze öt százaléka a koncertrepertoár állandó része, a szervezők igyekszenek "újrafelfedezni" dalokat.
  • írta pali | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre
    2011: A lív nyelv és kultúra éve
    2011-ben több fontos lív vonatkozású esemény évfordulóját ünnepelhetjük, többen pedig arról gondoskodnak, hogy 2021-ben is legyen minek megünnepelni a tízéves évfordulóját.
    A Nemzetközi Lív Baráti társaság és a Lív Kulturális Központ (Līvõ Kultūr sidām) úgy határoztak, hogy 2011-et  a lív nyelv és kultúra évévé nyilvánítják. A döntés hátterében az áll, hogy idén több jelentős kulturális, történelmi és egyéb esemény kerek évfordulóját ünnepelhetjük.
  • írta pali | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre

    2011. A BELSő VALÓSÁG ÉVE 

     

    Urunk üzenete szerint a 2011-es év olyan belső bizonyságtételek sorozatán vezet bennünket keresztül, ahol minden hónapban egy isteni felismerésben lehet részünk. Ezek a felismerések tudatos részeinkké válva segítenek lépcsőről-lépcsőre egyre feljebb az isteni megismerés útján.

     
    2011-ben mindenki megértheti, hogy mindaz, mit a világának vél, Önnön lényegéből táplálkozik. Ha tisztán a Szeretet Fényével az itt és most-ban kívánunk létezni, le kell tennünk magunkról minden felesleges terhet és félrevezető hiedelmet.
    A Változások a maguk útján haladnak az isteni Terv szerint. A döntés rajtunk áll: kívánunk-e részt venni az Emelkedés folyamatában és a Szeretet Földjének lakóivá válni, vagy továbbra is ragaszkodva személyes elképzeléseinkhez, hagyjuk, hogy mindez nélkülünk történjen meg?
    Jézus üzenete az, hogy az ajtó senki előtt sincs zárva, de a kilincsét már saját elhatározásunk szerint magunknak/magunkban kell lenyomnunk és vele az ajtót kitárva a Fényutat felfednünk.
  • írta pali | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre

    2011 a csernobili katasztrófa éve lesz

    2011 a csernobili katasztrófa által keletkezett problémák megoldásának éve lesz – mondta újságíróknak nyilatkozva Viktor Janukovics ukrán államfő a tegnapi nap folyamán New-Yorkban, miután Ban Ki-mun ENSZ-főtitkárral találkozott.

    Janukovics elmondta, hogy az ENSZ-főtitkárral megegyeztek abban, hogy az ENSZ égisze alatt Kijevben egy olyan nemzetközi konferenciát fognak tartani, amelyet a csernobili katasztrófa 25. évfordulójának szentelnek – adta hírül a Korrespondent.net internetes hírportál.

    Janukovics szavai szerint a csernobili évforduló Ukrajna tragikus napja. "Az országban nem csak a tragédia következményeit kell összegezni, hanem mindent meg kell tenni azért, hogy a csernobili terület biztonságossá váljon” – fűzte hozzá az államfő.

    "Konkrét lépéseket kell tennünk, ezért  a 2011-es évet a csernobili katasztrófa által keletkezett problémák megoldásának fogjuk szentelni" – mondta Janukovics.

  • írta edward | 2011. január 31-én délután | Link erre a kommentre

    WAT 

  • írta krajcsovszkig | 2011. február 1-én délután | Link erre a kommentre

    2011 az okostelefonok éve lesz

     http://www.sg.hu/cikkek/79051/2011_az_okostelefonok_eve_lesz

    :D 

  • írta Malyer | 2011. február 3-án este | Link erre a kommentre

    -Sup dawg i herd you like  the events like 2011 is the year of whatever stuff so i put a ‘2011 is the year of whatever’  event into your ‘2011 is the year of whatever’ so you can fuck your mind while you fuck your mind.

    spdwg

  • írta NqM | 2011. február 9-én délután | Link erre a kommentre

    Azt belső valásog éve címszó alatti szöveget honnan szedted? Nem te írtad véletlenül…?

  • írta edward | 2011. február 10-én délután | Link erre a kommentre

    Pali uzsonnaidőben mindennap ír négy-öt bekezdésnyi vallásos hangulatú őrültséget, aztán posztolja egy véletlenszerűen kiválasztott fórumra az interneten. Utána felmászik egy közlekedési lámpára, és sárga jelzésnél fókahangokat utánoz.

  • írta pali | 2011. február 10-én délután | Link erre a kommentre

    jajaja, így szoktam. van róla csomú youtube video is.

  • írta szamf | 2011. június 6-án délután | Link erre a kommentre

    Your brain is full of fuck.
    :)